Európa

Döbbenetes fordulat a Brexitben – erre senki nem számított

Hirdetés

A londoni kormány kommunikátorainak nehéz napjuk volt kedden, miután kiszivárgott a hír, hogy Theresa May miniszterelnök a balul sikerült 2017-es előrehozott választások után újabb szavazás kiírását fontolgatja – adta hírül a Financial Times (FT).

A konzervatív kormánypárt köreiből heves reakciók érkeztek a lehetőségre, hogy a képviselőknek a brexit körüli káosz közepén váratlanul a választók elé kell állniuk, hogy elszámoljanak munkájukról. A hírt ugyanakkor sajátos módon éppen az teszi hitelessé, hogy a kormányfő nem sokkal azelőtt, hogy 2017 elején 2017 júniusára előrehozott választást íratott ki, tagadta, hogy erre készülne.

Sajtóértesülések szerint a Downing Street júniusban szeretne újabb választást tartani, hogy megerősítse a toryk parlamenti többségét, ami talán kimozdíthatná a holtpontról a brexit előkészítésének ügyét. Amikor az erről szóló hírek megjelentek a kormány kommunikációs osztályának munkatársai kategorikusan tagadták a lehetőséget. Azok a tory képviselők, akik egy WhatsApp-csoportban vannak azt követelték, hogy Brandon Lewis, a Konzervatív Párt elnöke tegye abszolúte egyértelművé, hogy szó sem lehet előrehozott választásokról.

Végül Lewis kénytelen volt engedni a noszogatásnak, és kijelentette, hogy nem számít általános választások kiírására 2019-ben. Ugyanakkor sem a kormány, sem a pártelnök elhatárolódása nem nyugtatta meg teljesen a kedélyeket. Boris Johnson, a brexiterek egyik sztárja a második világháborús normandiai partra szállás júniusi időpontjára célozva arról beszélt, hogy a D-napi választások híre a hozzá hasonló politikusok megijesztését célozza. Ezzel akarja a miniszterelnök rávenni őket kormánya és az EU brexitmegállapodásának támogatására.

Vannak azonban olyan toryk is, akik szívesen belevetnék magukat a választási kampányba. John Howard, az Ipswich városában lévő választókerület elnökhelyettese ezek közé tartozik. Szerinte jó ötlet lenne az előrehozott szavazás, mert lehetővé tenné a Konzervatív Párt egységének helyre állítását és a parlamenti többség visszaszerzését. A választókerületi főnök azért lehet ilyen nyitott az új választásra, mert pártja legutóbb mindössze 836 szavazattal veszített ebben a körzetben a Munkáspárt jelöltjével szemben, és szeretnének minél előbb revansot venni.

Hirdetés

Olyan felkészülési lépéseket teszünk, amelyeket egy hónappal ezelőtt nem terveztünk – árulta el a sajtónak Tom Hunt, Ipswich új, ifjú konzervatív képviselő-jelöltje.

Úgy véli, hogy olyan kiszámíthatatlan időket élnek a brit politikában, amikor bármi előfordulhat. Konzervatív parlamenti képviselőkkel beszélgetve az a benyomása támadt, hogy az előrehozott választás forgatókönyvére is fel kell készülniük.

Liz Harsant korábbi pártvezető és ipswichi önkormányzati képviselő csatlakozott az előtte szólókhoz. Szerinte egy szavazás „kitisztítaná a levegőt”.

Összességében úgy tűnik, hogy azok a toryk, akiknek el kellene nyerniük egy ellenzéki képviselői mandátumot, lelkesednek a politikai harcért, míg azok, akiknek meg kellene védeniük a parlamenti bársonyszéküket, ódzkodnak ettől. Vannak olyan toryk, akik arra figyelmeztetnek, hogy ha a Munkáspárt elhódítana még 30 mandátumot, akkor többségbe kerülne a parlamentben.

Van egy prózai oka is annak, hogy May tartózkodhat az előrehozott választásoktól, nevezetesen, hogy pártjának szokatlan gondjai lennének azzal, hogy pénzügyi támogatóitól kellő forrásokat szerezzen a kampányra. Egy tory tisztviselő azt mondta az FT-nek, hogy nem kapták meg az ukázt a hiányzó jelöltek felhajtására, ám ez nem sokat jelent, mert két hét alatt végeznének ezzel a feladattal. Egy pártvezető röviden így fogalmazott: a miniszterelnök azt ígérte, hogy nem lesz előrehozott választás, de legutóbb is ezt mondta.

Hirdetés

https://maivilag.com/2019/02/itt-az-ujabb-csapas-a-brexit-miatt/

Forrás: napi.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!