Itthon

Döbbenetes fordulat a VV Fanni-ügyben

Hirdetés

Döbbenetes fordulat Novozánszki Fanni meggyilkolásának ügyében! A Blikk információja szerint már biztos: heteken belül lezárják a tavaly november óta tartó nyomozást, ami alapján vádat emelhetnek a gyanúsított ellen!

Információnk szerint a rendőrség annyi bizonyítékot gyűjtött össze, hogy az ügyészség akár holttest hiányában is vádat emelhet B. László ellen.

– Úgy tudom, még várnak bizonyos iratokra a nyomozók, de heteken belül minden a kezükben lesz, és lezárják a nyomozást. Az összes iratot átadják majd az ügyészeknek, akik a vádemelésről döntenek. Úgy tudom, akkor is lezárják a nyomozást, és emberölés lesz a vád a férfi ellen, ha nem kerül elő a lány holtteste – árulta el a Blikknek egy neve elhallgatását kérő bennfentes.

Az azonban még nagy kérdés, hogy a rendőröknek sikerült-e annyi vallomást, informatikai, nyom- és igazságügyi orvos szakértői véleményt begyűjteniük, amelyek akár a gyilkosság minősített esetét is alátámaszthatják. Azaz kiderülhet, hogy előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel, nyereségvágyból kellett-e meghalnia a ValóVilág egykori játékosának. Ez ugyanis jóval nagyobb büntetést vonna maga után.

A Blikk megkereste a Novozánszki család ügyvédjét, dr. Lichy Józsefet, aki szintén úgy értesült, hogy a rendőri munka a vége felé jár.

Hirdetés

– Én is úgy tudom, hogy hamarosan lezárják a nyomozati szakaszt, ami nagyon nagy teljesítmény ennyi idő után, általában sokkal több ideig szokott tartani egy ekkora ügyben. Meglátásom szerint nagyon profi és összehangolt munka folyt a hatóság részéről. Mind a magam nevében, mind a Novozánszki család nevében elmondhatom, milyen nagy megkönnyebbülés, hogy belátható időn belül pont kerülhet az ügy végére – nyilatkozta lapunknak a védőügyvéd.

Fanni édesanyja, Katalin a mai napig nem dolgozta fel, hogy szeretett lányát soha többé nem ölelheti magához.

– Bár valóban örülök, ha az igazi bűnös megkapja méltó büntetését, azért titkon mindennap azzal a reménnyel kelek, hogy egyszer megszólal a telefonom, hogy megvan a lányom holtteste. Szeretnék tőle méltóképpen végső búcsút venni – mondta megtörten Fanni édesanyja.

Igaz, a nyomozás hamarosan lezárul, ám ez nem jelenti azt, hogy nem keresik tovább Fanni holttestét, ugyanis a kutatás tovább folytatódik. Eddig több százmillió forint a nyomozati költség, speciális keresőkutyákat és a legmodernebb eszközöket is bevetették már az egész országra kiterjesztett keresés során.

Forrás: blikk

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!