Itthon

Döbbenetes részletek a negyedikes kisfiú öngyilkossági kísérletéről

Hirdetés

Megyek és öngyilkos leszek – mondta egy negyedikes fiú, ott hagyta a tornaórát és az öltözőben felkötötte magát a kozármislenyi általános iskolában. Néhány gyerek utánament és sikerült megmenteniük.

Az eset után az igazgatónő azt kérte a diákoktól, hogy senkinek se beszéljenek a történtekről.

A szülőket felháborította az eset.

Szerdán megdöbbentő és több problémára is rávilágító eset történt a kozármislenyi Janikovszky Éva Általános Iskolában.  Egy összevont tornaórán az egyik negyedikes, miután több gyakorlatot nem sikerült elvégeznie, azzal a kijelentéssel hagyta el a tornacsarnokot, hogy akkor ő most öngyilkos lesz. Mint kiderült, az öltözőben valóban megpróbálta magát felakasztani – tudta meg a Szabad Pécs. A portál információi szerint a fiút egy osztálytársa mentette meg.

A Ripost úgy tudja, a negyedikes Marci a tornapólójával kötötte fel magát, mire rátaláltak, már elájult, mentőt is hívtak hozzá. Bár van szülő, aki a Facebookon azt írta, hogy valójában baleset történt, a többi szülő megerősítette az öngyilkossági kísérlet hírét.

Hirdetés

A Szabad Pécs több forrásból is úgy értesült, hogy az iskola igazgatónője azt kérte a gyerekektől, senkinek se beszéljenek a történtekről, de volt, aki mégis elmondta otthon, mi történt, így az eset kipattant. Lapunk pénteken többször is kereste a kozármislenyi iskola vezetőjét, de nem nyilatkozott, a település polgármesterét sem értük el. Ő egyébként a Szabad Pécsnek azt nyilatkozta, szintén egy nappal később értesült csak a történtekről, több szülő is megkereste és azóta az igazgatóval is beszélt, aki arról tájékoztatta, hogy szakemberek foglalkoznak a gyerekekkel.

Standovár Sára gyermekpszichológust többek közt arról kérdeztük, tisztában van-e egy 11 éves gyerek azzal, mi a halál és hogyan juthat arra a gondolatra, hogy eldobja az életét.

Ebben az életkorban a gyereknek már van fogalma a halálról, képes végiggondolni, megérteni azt. Egy sorozatos kudarc, esetleg egy azzal járó megszégyenítés viszont teljes kétségbeeséshez, nem bírom elviselni-érzéshez vezethet – magyarázza a szakember, majd hozzáteszi, a tornaóra egyébként is speciális terület.

„Testnevelésből nem sokat ér a szorgalom, azzal csak minimális plusz érhető el. A jó tornatanár nem is az objektív teljesítményt nézi, hanem a gyerek önmagához képest mutatott fejlődését. Ráadásul kamaszkorban éppen elég egy gyereknek megbirkóznia a teste megváltozásával, ha ehhez még a teljesítményét is kritizálják, pláne a barátai, osztálytársai előtt, az komoly károkat okozhat. A megszégyenítés aláássa az önbecsülést és önértékelési zavarokhoz vezethet!” – figyelmeztet Standovár Sára.

A gyermekpszichológus károsnak tartja, hogy az igazgató azt kérte, a gyerekek ne beszéljenek.

Hirdetés

Hatalmas lelki teher egy ilyen korú gyereknek a titoktartás. A titok ugyanis bűntudattal jár, még akkor is, ha nincs köze a történtekhez. Hát még ha van! Azok, akik esetleg gúnyolták a kiskamaszt, emiatt is gyötrődhetnek, hiszen nem a halálát akarták. Fontos, hogy mielőbb, akár egy rendkívüli osztályfőnöki óta keretében beszélhessen arról, hogyan élte meg a történteket.”

Forrás: ripost

A kép illusztráció

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!