Itthon

Döbbenetes részletek derültek ki a tótkomlósi tömegbalesetről

Hirdetés

Közlekedésre alkalmatlan volt az a busz, amely még 2017 októberében szenvedett balesetet Tótkomlósnál. A balesetben 34-en sérültek meg, öt utasnak maradandó fogyatékossága lett.

A rendőrség most zárta le a nyomozást, és továbbította az ügy iratait az ügyészségnek.

Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétség miatt emelhet majd vádat az ügyészség annak a munkásbusznak a tulajdonosa ellen, amelyik még 2017 októberében szenvedett balesetet Tótkomlós és Kaszaper között – írja a police.hu.

A most véget ért rendőrségi nyomozás során kirendelt igazságügyi műszaki szakértők ugyanis megállapították, hogy az autóbusz műszaki állapota nem felelt meg az előírásoknak, lényegében alkalmatlan volt a közúti közlekedésre. Mindez azért igazán nagy probléma, mivel a buszt a baleset előtt egy hónappal vizsgáztatták le egy cég szegedi telephelyén, vagyis elvileg a papírjai szerint jó műszaki állapotban volt.

A szakértői vélemények szerint azonban azok a műszaki hibák, amelyek a balesetet okozták, nem a vizsgáztatás után keletkeztek, hanem már a vizsga időpontjában is fennálltak, felismerhetőek voltak.

Hirdetés

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság a vizsgabiztost és a busz tulajdonosát, üzembentartóját foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétség, az autóbusz vezetőjét pedig közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésével gyanúsítja.

A balesetben 20-an súlyos, 14-en könnyű sérülést szenvedtek, öt súlyos sérültnek maradandó fogyatékossága keletkezett.

A 2017. októberében Tótkomlós és Kaszaper közötti buszbaleset.

 

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!