EurópaItthon

Döbbenetes új információk: az összes magyar baloldali EP-képviselőt érinti a botrány

Hirdetés

Döbbenetes új információkra bukkant az Origo a brüsszeli korrupciós botránnyal kapcsolatban, ugyanis az Európai Parlament Külügyi Bizottságának (AFET) egyik emberi jogi jelentése alapján joggal feltételezhető, hogy akik megszavazták, érintettek a brüsszeli korrupcióban.

A lap szerint így szinte az összes magyar baloldali EP-képviselő köztük van, így Gyurcsányné, a jobbikos Gyöngyösi Márton és Cseh Katalin is. Nem ez lenne az első, hogy baloldali képviselő korrupciós ügybe keveredik.

Az adóhatóság tavaly nyár óta vizsgálódik a momentumos politikust is érintő ügyben, miután a nyomozók megállapították, hogy Cseh Katalin céghálózatának tagjai gyanús körülmények között juthattak több milliárd forintnyi uniós pályázati pénzekhez – összegzi a lap.

Gyurcsányné és Gurmai Zita után nemrég újabb hazai baloldali képviselőről derült ki, hogy szoros kapcsolatban állt a súlyos korrupciós botrányba keveredett Kailival. Ujhelyi István nemcsak, hogy szoros kapcsolatban volt Kailival, hanem közösen szervezett vele konferenciát, valamint egy európai parlamenti csoportban a főnöke volt a korrupciós botrányba keveredett görög politikusnő. Ujhelyi azonban decemberben még letagadta, hogy bármilyen kapcsolatban lett volna Kailival.

Ami biztos, hogy az Origo által fellelt új információk alapján akár magyar baloldali ep-képviselő vagy képviselők is érintettek lehetnek a brüsszeli korrupciós botrányban.

Hirdetés

Egyrészről leginkább baloldali képviselőkről van szó, másrészről pedig olyanokról, akik Magyarországot folyamatosan pellengérre állították méghozzá a magyar baloldali politikusokkal együtt

– erről már Nagy Ervin beszélt a Napindítóban. Szerinte magyar baloldali EP-képviselők tagadják, hogy ismerik az érintett személyeket.

Amikor megjelentek ezek a hírek és először láttuk azt, hogy milyen súlyos korrupcióról van szó akkor a baloldali képviselők azt is mondták, Ujhelyi István, hogy nem is találkoztak ezekkel a személyekkel ezek után látjuk ezeket a fényképeket, hogy ott ülnek egymás mellett ezeken a konferencián, látjuk a fotókat, hogy bizonyos tanácsadó szervezetekben, civil szervezetekben együtt dolgoztak, ah nem is volt szoros a munkakapcsolat mégiscsak ismerték egymást mondom még egyszer az, hogy valaki ismer egy másik személyt Brüsszelbe az nem jelenti feltétlenül az érintettséget, de gyanút vet fel, miért kellett tagadni.

 

(Hír TV – Origo)

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!