Itthon

Dobrev egy korrupt portugál tisztviselőt foglalkoztat

Hirdetés

Jose Alberto Alves Pereira a portugál Szocialista Párt (PS) európai parlamenti küldöttségének – konkrétan a delegációvezetőnek – volt tanácsadója az előző EP-ciklusban, és nyomoz ellene a portugál rendőrség – írja az Origo cikkére hivatkozva a Magyar Hírlap.

A tanácsadó ugyanis, akihez Gyurcsányné annyira ragaszkodott, 2014-2015 környékén mintegy 20 ezer eurót lopott el a parlamenti látogatóktól, és hogy ezt leplezze még dokumentumokat is hamisított. Ezért kellett távoznia a portugál küldöttségtől. Nem csak névrokonságról van szó – hivatkoznak a V4NA nemzetközi hírügynökség információira.

Július elején Strasbourgban megalakult az új Európai Parlament, így a képviselőknek lehetőségük nyílt asszisztenseket maguk mellé venni. Az uniós szerv honlapján található információk szerint a politikusok maguk választhatják meg munkatársaikat, akiknek a foglalkoztatására maximum havi 24 526 euró összeget különít el az EP. A képviselők akkreditált, valamint helyi asszisztenseket is igénybe vehetnek: előbbiekből hármat, esetleg négyet lehet alkalmazni, őket közvetlenül a Parlament foglalkoztatja; míg utóbbiak az adott tagállamban teljesítenek szolgálatot. Nem korlátozott, hogy egy képviselő csak saját hazájának állampolgárait nevezheti ki segítőnek, ebből következően szabad a pálya azoknak, akik inkább külföldieket szeretnének foglalkoztatni sajátjuk helyett. A DK-s párttársaival együtt a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetség csoportjába (S&D) beülő Gyurcsányné is ebbe a körbe tartozik.

Dobrev  EP-adatlapján két akkreditált asszisztens neve olvasható: Ördög Alexandráé, valamint Jose Alberto Alves Pereiraé. Előbbi korábban a Demokratikus Koalíció aktivistája volt, többször is Gyurcsány Ferenc társaságában mutatkozott.

Pereira az előző uniós ciklusban az S&D képviselőcsoportjához tartozó portugál Szocialista Párt (PS) küldöttségének tanácsadója volt. Már önmagában az is komoly kérdéseket vet fel, hogy Gyurcsányné miért éppen egy portugál férfit választott segítőjének, azonban Alves Pereira előéletét megismerve csak tovább sokasodnak a kérdőjelek. A szocialista tanácsadó ugyanis egy súlyos korrupciós botrány főszereplője, amellyel kiemelten foglalkozott a portugál média. Gyurcsányné újdonsült asszisztense mintegy 20 ezer eurót tulajdoníthatott el a Madeira, -és az Azori-szigetekről érkező parlamenti látogatóktól. Összesen 12 látogatásról, és 378 személyről volt szó. A botrány komoly fordulatot vett azzal, hogy Alves Pereira lett a lisszaboni DIAP által indított nyomozás első számú gyanúsítottja,a bűnüldöző hatóság a szocialista küldöttség jogellenes pénzfelhasználását vizsgálta.

Hirdetés

Az Observador kiemelte, hogy Dobrev Klára segítője meghamisította az Európai Parlamenttől, az S&D-től, az utazási irodáktól származó eredeti dokumentumokat, jellemzően a látogatók utazási, valamint szállásköltségeit manipulálta. Mindig figyelt arra, hogy készpénzben fizessenek neki azért, hogy ne lehessen követni a kifizetéseket. A lap szerint az esetre valamikor 2014-2015 környékén került sor, ugyanakkor kiemelték, hogy a történet vélhetően egészen a 2000-es évek végéig nyúlik vissza, amiből azt a következtetést vonták le, hogy az ellopott összeg ennél lényegesen nagyobb lehet. A gyanú szerint a portugál tanácsadó több frakciótag aláírását is meghamisította, így többek között Liliana Rodrigues, Ricardo Serrão Santos, és Ana Gomes, korábbi EP-képviselőét, utóbbi ezt meg is erősítette az Observadornak.

A PS delegációját valamikor 2015 és 2016 között értesítették a szabálytalanságokról, azonban a belső ellenőrzésre csak 2018-ban került sor. Az ügy vége az lett, hogy a PS delegációja felfüggesztette Alves Pereirat a pénzügyi tevékenységek végzésétől, így elvonták tőle a parlamentbe látogató csoportok támogatásainak operatív és pénzügyi irányítását. Ennek ellenére többször részt vett ezt követően az EP brüsszeli ülésein.

A lap áprilisi cikkében azt írta, pártbeli forrásokra hivatkozva, hogy a portugál tanácsadó szerződése június 30-án amúgy is lejár. Ez így történt, csakhogy Jose Alberto Alves Pereira nem tűnt el, csak Gyurcsányné mellé került.

Forrás: Magyar Hírlap

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!