Világ

Donald Trump: Dühösebb vagyok, mint valaha

Hirdetés

Donald Trump volt amerikai elnök most épp azokban az Egyesült Államokbeli régiókban próbálja újraindítani kampányát, ahonnan annak idején 2016-os elnökválasztási kampánya indult.

Továbbra is Donald Trump az egyetlen hivatalosan bejelentett 2024-es amerikai elnökjelölt, aki most arról beszélt, hogy dühösebb és elkötelezettebb, mint valaha.

„Olyan elnökre van szükségünk, aki készen áll arra, hogy egy nap majd az asztalra csapjon, és én bizony az asztalra csapok” – jelentette a The Guardian tudósítása szerint ki Donald Trump egykori amerikai elnök New Hampshire állam éves republikánus gyűlésén a hétvégén.

Donald Trump arról is beszélt, hogy a média hiába írja le róla sűrűn az utóbbi időben, hogy nem kampányol, és elveszítette a fonalat: ez nem igaz.

Most dühösebb és elkötelezettebb vagyok, mint valaha – mondta el az ismét elnöki babérokra vágyó üzletember-politikus.

Hirdetés

Donald Trump a dél-karolinai Columbiában tartott nagygyűlésen pedig úgy utalt magára, mint Amerika utolsó esélye a megmenekülésre.

Donald Trump a jelek szerint most azokban az államokban próbálja újjáéleszteni jelenlegi kampányát, ahonnan a 2016-os győztes elnökválasztási kampánya indult.

A héten Donald Trump azt is kijelentette, ha még tavaly is ő az Egyesült Államok elnöke, egész egyszerűen ki sem tör az Oroszország által kezdeményezett, Ukrajna elleni háború. Hiszen a katonai konfliktust egyenesen ő maga akadályozta volna meg – jelentette ki az ex amerikai elnök.

Az Egyesült Államok volt elnöke hozzátette: még most is meg tudná oldani 24 óra alatt a háborút, ha elnök lenne.

napi.hu

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!