Világ

Döntő fordulat az izraeli háborúban, ezzel vége lehet a harcoknak?

Hirdetés

Friss hírek érkeztek az Izraelben dúló háborúról, melyek talán az egész összecsapás végkimenetelét is befolyásolhatják.

Az izraeli konfliktusról szóló friss tájékoztatásokból kiderült, hogy az izraeli hadsereg egyik kommandója sikeres akciót hajtott végre; elfoglalták a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet katonai rendőrségének főhadiszállását. Erről egy videófelvétel is készült, amit a hadsereg közzé is tett. Ezt egy katonai szóvivő jelentette be a mai napon és egyértelműen fordulatot jelenthet a háború végkimenetele kapcsán.

Szintén mai hír, hogy egy másik egység feltárta a Hamász egyik alagútját is, amelynek lejárata a Gázai övezet egyik mecsetjében található. Előtte a mecsetbe behatolni készülő katonákat a hamászosok páncéltörő rakétákkal támadták, mire a hadsereg segítségül hívta a légierőt, és így tudtak végezni velük.

A hadsereg kedd reggeli közleménye szerint a légierő az előző nap mintegy kétszáz olyan célpontot támadott, amelyet a Hamászhoz köthetőnek vélt: fegyveres osztagokat, fegyvergyártó műhelyeket, parancsnokságokat. Este az izraeli haditengerészet csapást mért egy katonai kiképzőtáborra és egy raktárra, amelyet a terrorszervezet „haditengerészeti” részlege használt.

EZEKBŐL PEDIG AKÁR ARRA IS KÖVETKEZTETHETÜNK, HOGY AZ IZRAELIEK TÚLEREJE TALÁN HAMAROSAN VÉGET IS VETHET AZ ÖSSZECSAPÁSOKNAK, BÁR ERRŐL EGYELŐRE MÉG NINCSENEK INFORMÁCIÓK.

Közben az izraeli hatóságok közölték azt is, hogy 16 újabb civil áldozat személyazonosságát azonosították a Hamász október 7-i támadásával összefüggésben, ezzel pedig 859-re nőtt az azonosított civil halottak száma. A hatóságok múlt hét pénteken még azt közölték, hogy összesen körülbelül 1200 civil és katonai áldozata lehetett a támadásnak.

Hirdetés

A halálos áldozatok száma a közeljövőben még változhat, különösképp amiatt, hogy még mindig nincsenek biztos adatok arról, hogy mi történt a Hamász által elhurcolt, nagyjából 240 tússzal.

A HAMÁSZ TERRORSZERVEZET EGYÉBKÉNT MÁR IGEN NAGY BAJBAN LEHET, NEMRÉGIBEN UGYANIS A KATARI KÖZVETÍTŐIKKEL KÖZÖLTE, HOGY A CSOPORT KÉSZ ELENGEDNI AKÁR 70, GÁZÁBAN FOGVA TARTOTT NŐT ÉS GYERMEKET EGY ÖTNAPOS TŰZSZÜNETÉRT CSERÉBE, ÁM EZ A JELEK SZERINT EGYELŐRE NEM TÖRTÉNT MEG.

Hirdetés

promotion

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!