Itthon

Döntött a Fővárosi Ítélőtábla: ez lesz a Dózsa György úti gázoló sorsa

Hirdetés

Bűnismétlés veszélye miatt tartotta fenn a négy évvel ezelőtti két halálos áldozattal járó Dózsa György úti közlekedési baleset vádlottja, M. Richárd letartóztatását a Fővárosi Ítélőtábla.

2017-ben történt az a baleset a Dózsa György úton, amelynek következtében két ember meghalt, hárman pedig súlyosan megsérültek.

M. Richárd a megengedett 50 km/h maximális sebesség helyett 130-140 km/h-val ment, amikor szabálytalanul kifordult elé egy másik autó. A baleset miatti tárgyalás során halálos közúti baleset gondatlan okozásáért, garázdaságért és testi sértésért, elsőfokon négy év fegyházbüntetést szabtak ki M. Richárdra, akinek még hivatali vesztegetés és a járvány miatti korlátozás megszegéséért, valamint kábtószerfogyasztásért is felelnie kell.

Ezek fényében a Fővárosi Főügyészség indítványozta, hogy a Dózsa György úti baleset miatt indult büntetőügyben másodfokú bíróságként eljáró Fővárosi Törvényszék a vádlottat az elérhetetlenné válás és bűnismétlés veszélye miatt tartóztassa le. A Fővárosi Törvényszék másodfokú tanácsa január 18-án meghozott végzésében megállapította,hogy január 1-jén újabb szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt intézkedtek a férfival szemben.A jelenlegi adatok szerint a vádlott egy budapesti étterem alagsorában, társaival együtt kábítószert fogyasztott, továbbá a kijárási tilalom szabályait is megszegte.

M. R.-rel szemben időközben újabb büntetőeljárás is indult, ami megalapozza a bűnismétlés reális veszélyét. Mindezek alapján a törvényszék szerint a legsúlyosabb kényszerintézkedés hiányában reális annak az esélye, hogy a vádlott újabb szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követne el, így letartóztatásban marad.

Hirdetés

Forrás: life.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!