Itthon

Döntött a Kúria a gyöngyöspatai roma diákok ügyében

Hirdetés

A Debreceni Ítélőtábla tavaly szeptemberben kimondta, hogy az államnak összesen 99 millió forintos kártérítést kell fizetnie az elkülönített gyöngyöspatai roma diákoknak sérelemdíjként, a kormány viszont nem pénzben, hanem természetben akarta ezt teljesíteni. A Kúria megerősítette az Ítélőtábla döntését, kifejezve, hogy a kártérítésnek kizárólag pénz formájában lehet eleget tenni.

avaly ősszel született döntés a szegregált roma diákok ügyében, akiket a gyöngyöspatai Nekcsei Demeter Általános Iskolában 2004 és 2017 között származásuk alapján különítettek el.

Az éves sajtótájékoztatóján maga Orbán Viktor nevezte igazságtalannak, hogy ekkora összegű kártérítést kaphatnak a diákok, mivel az súlyosan megterhelné az önkormányatot. A kormány azon igyekezett, hogy ne pénzben, hanem természetben fizessék ki a kártérítést, de az érintettek erre nem voltak nyitottak.

Februárban bejelentették, hogy a következő nemzeti konzultáció igazságügyi témájú lesz, beleértve a gyöngyöspatai kártérítési ügyet, az iparággá vált börtönbizniszt és a Szeviép-üggyel összefüggésben felmerült bírói korrupció gyanúját.

Bár a nemzeti konzultáció elmaradt, az ügy nem zárult le: a Kúria elutasította a kormány felülvizsgálati kérelmét (nem találta alaposnek), kifejezve, hogy csak pénzben lehet eleget tenni a sérelemdíj teljesítésének.

Hirdetés

A legfelsőbb bíróság döntését azzal indokolta, hogy a nem vagyoni károk megtérítésénél a kártérítés megítélésének egyetlen módja a pénzbeli kártérítés, természetbeni kártérítés alkalmazására nincs jogszabályi lehetőség. Pénzbeli kártérítés, pótlólagos képzéssel való kiváltására csak a felek peren kívüli megállapodása esetén kerülhet sor.

A Kúria a nem vagyoni kártérítés összegének csökkentésére sem látott alapot, mert azt a másodfokú bíróság helyes mérlegeléssel a per összes körülményének értékelése, valamint a bírói gyakorlatban kialakult szempontok figyelembevétele alapján kellően megindokoltan állapította meg.

Forrás: atv.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!