Itthon

Döntött az Alkotmánybíróság – újabb rossz hír a dohányosoknak

Hirdetés

2016-ban tiltották meg, hogy nyilvános helyeken elektromos cigarettát használjanak. Az alternatív dohányzóeszközt a hatályos szabályozás szerint tilos használni közforgalmú intézményekben, közösségi közlekedési eszközökön, munkahelyeken, valamint közterületnek minősülő helyeken, például aluljárókban, játszótereken és ötméteres körzetükben. A szabályt megsértők bírsága húszezertől ötvenezer forintig terjedhet.

Indítványt nyújtott be egy magánszemély korábban az Alkotmánybírósághoz amelyben arra hivatkozott, hogy az e-cigaretták harmadik személyek egészségét nem károsítják, viszont az e-cigaretta használói a dohányzásra kijelölt helyeken a passzív dohányzás káros hatásait kényszerülnek elszenvedni. Az Alkotmánybíróság ezt az érvelést nem fogadta el.

A nemzetközi szabályozás és az európai bírói jogértelmezés a dohányzás minden formáját, a hagyományos és az elektronikus cigaretta fogyasztását is az egészségre veszélyesnek, károsnak ítéli.

Emellett a támadott rendelkezés elsődlegesen a nemdohányzók testi és lelki egészséghez való jogát védi, és csak másodlagosan szolgálja a dohányosok egészségének védelmét – érvelt az Alkotmánybíróság.

Forrás: hazipatika.com

Hirdetés
Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!