Európa

Drámai bejelentés: itt van Oroszország nukleáris válasza

Hirdetés

Marija Zakarova, az orosz külügyminisztérium szóvivője nemrég reagált a nyugati országok által megtett válaszlépésekre, miután Moszkva bejelentette, hogy taktikai atomfegyvereket szállítanak Fehéroroszország területére.

Zakarova szerint a nyugati országok válasza egy olyan közönségnek szól, akik nincsenek tisztában azzal, hogy nukleáris területen a saját országuk milyen lépéseket tett a közelmúltban.

Aláhúzta, hogy a NATO-országok voltak azok, amelyek közös nukleáris gyakorlatokat tartottak évtizedeken át, kiemelve, hogy az Egyesült Államok Németországban, Belgiumban, Olaszországban, Hollandiában és Törökországban is állomásoztat atomfegyvereket, valamint folyamatosan modernizálják az ezen fegyverek szállítására szolgáló eszközöket.

Az orosz külügyminisztérium szóvivője szerint a NATO-gyakorlatok oroszellenes mivoltát a Nyugat nem is próbálja titkolni, azonban Oroszország mind ez idáig türtőztette magát. Zakarova viszont figyelmeztetett arra, hogy a Nyugat által folytatott hibrid háború és a NATO, valamint az Egyesült Államok azon terve, hogy stratégiai vereséget mérjen Oroszországra, nem marad válasz nélkül.

Fenntartjuk és a mai napig fenntartjuk azon jogunkat, hogy lépéseket tegyünk Oroszország és szövetségeseink megvédése céljából” – mondta.

Hirdetés

origo

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!