Európa

Drasztikus intézkedésekre készül az új német kormány

Hirdetés

Németországban az új kormány egyebek mellett arra készül, hogy kötelezővé teszi a napelemek telepítését minden új építésű ház tetejére, és évente 1500 új szélturbinát üzemelne be.

A hét elején széles sajtónyilvánosságot kapott az új német klímaügyi miniszter, Robert Habeck (ő vezeti egyúttal a gazdasági tárcát és alkancellár is) azon kijelentése, hogy Németország a jelenlegi feltételek mellett nem fogja tudni időre teljesíteni klímavédelmi kötelezettségeit. Habeck ennek kapcsán utalt arra, hogy miközben tavaly már csökkennie kellett volna a karbonkibocsátásnak, ez valójában újabb 4 százalékkal éppen, hogy növekedett.

A zöld párti politikus most arról is beszámolt, hogy a tendencia megfordítására a decemberben hivatalba lépő Scholz-kormány két új átfogó jogszabálycsomagon is dolgozik, közülük az elsőt áprilisban készülnek beterjeszteni, a másodikra nyáron kerülhet majd sor.

Mindkettő azt célozza, hogy 2030-ra duplájára növeljék és ezzel 80 százalékra bővítsék a megújuló energia arányát a nemzeti energiaellátáson belül – vázolta az elképzeléseket sajtójelentések szerint az új klímaügyi miniszter.

Mindezek részeként

Hirdetés
  • az új építésű házak tetején kötelezővé teszik a napelemek telepítését,
  • új pénzügyi támogatási formákkal igyekeznek egyszerűbbé és vonzóbb tenni a hidrogénra való átállást, és
  • mintegy megháromszorozzák új szélturbinák felállítását.

Az utóbbi kapcsán elemzők emlékeztetnek, hogy arról már korábban döntés született, hogy Németország területének 2 százalékán szélturbinát készülnek telepíteni. Jelenleg átlagosan évi 450 új turbinát helyeznek üzembe, Habeck szerint ezek számát évi 1500-ra akarják felvinni.

infostart

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!