Európa

Dübörög a brit választási kampány: a liberálisok elképesztő programmal állnak elő

Hirdetés

Dübörög a választási kampány a nemsokára esetékes brit előrehozott választásra, aminek fő témája természetesen a Brexit.

Erre az alkalomra megjelent az angol Liberális Demokraták, a szigetország szélsőbaloldali pártjának hivatalos kampányprogramja „Stop Brexit And Build A Brighter Future” címmel.

A kereken 100 oldalas dokumentum nagyobb részt értelemszerűen a brexittel kapcsolatos, de jó összefoglalót ad arról is, hogy mit jelent 2019-ben a „liberális demokrata” szókapcsolat: migráció, gender-propaganda, környezetvédelemnek álcázott szocializmus.

A nemiség kérdése a Brexit mellett a legnagyobb részét teszi ki az anyagnak, amiben többek között a következő pontok találhatóak meg

  • természetesen jogilag elismernék az összes létező és nem létező nemet is – ennek minden vonatkozásával együtt – és belföldi igazolványokban és útlevélben is megjeleníttetnék a harmadik nem lehetőséggel,
  • saját nemüket az állampolgárok kedvük szerint változtathatnák,
  • úgy átalakítanák át a közoktatást, hogy alsóban hangsúlyosabb elem legyen az nem hagyományos párkapcsolati szexuális felvilágosítás,
  • valamint a gyerekek megismerhetik választási lehetőségeiket a nemi spektrumon,

Ezek természetesen már nem számítanak újdonságnak a „haladóbb” országokban, tervben viszont ez volt két új elem is: az egyik, hogy az állam monitorozná a cégek foglalkoztatási adatait nem, szexuális orientáltság, bőrszín és származás felbontásában, ahol a cégeknek kvótákat kellene teljesíteniük.

Hirdetés

A másik, hogy az Egyesült Királyság külpolitikai orientációját az adott ország genderkérdéshez való hozzáállásához igazítanák. Ez szintén nem újdonság, hogyha a gyakorlatot nézzük, de eddig főképp a „jogállamiság” és „európai értékek” jelszavak alá rejtették ezt, így nyilvánosan még nem volt kimondva.

A másik súlyos téma a migráció, aminek természetesen minden formáját támogatnák.

  • bátorítanák a migrációt, barátságos környezetet létrehozva az érkezőknek,
  • meggyorsítanák a menekültkérelmek elbírálásának folyamatát,
  • könnyítenének a családegyesítésen – néhány esetben automatikussá tennék a rokonok honosítását,
  • további otthon maradó „menekülteket” szállítanának a szigetországba áthelyezési programok keretében, évi szinten meghatározott 10 ezer főt
  • 42 nappal meghosszabbítanák az ellátását a menekültstátuszt kapóknak.

A jelenlegi esélyek mellett nem fenyegető a veszély arra nézve, hogy esetleg kormányt tudnak alakítani. Reális cél lehet viszont nekik, hogy a legnagyobb ellenzéki párttá váljanak, megelőzve a Labourt, ezzel még balrább tolva a politikai palettát és a közbeszédet.

Forrás: 888

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!