Itthon

Dúró Dóra újabb mesekönyvet semmisített meg

Hirdetés

Újabb, szerinte homoszexuális propagandát is tartalmazó mesekönyvet semmisített meg pénteken Budapesten a Mi Hazánk Mozgalom nevű párt elnökhelyettese.

Dúró Dóra azt mondta: különösen felháborítónak tartja, hogy a kötet – a “Vagánybagoly és a harmadik Á” című, “avagy mindenki lehet más” alcímű mesekönyv – a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásával jelent meg.

Hozzátette, hogy a kötet szerzője, Bán Zsófia beszédet mondott a 2013-as Budapest Pride megnyitóján.

A politikus homoszexuális propagandának tartja, hogy az egyik szereplőnek nem apja és anyja, hanem két anyja van. Azt is problémának tartja, hogy a mesekönyv egy másik részletében a szerző érzékenyíti “gyerekeinket” a fekete bőrű külföldi osztálytárs befogadására, az egyik gyerekszereplő pedig viccelődve a “beverem a pofáját” kifejezést használja.

Felidézte, hogy a “Meseország mindenkié” című, szerinte ugyancsak homoszexuális propagandát tartalmazó mesekönyv ledarálása után hívták fel a figyelmét erre a “propaganda-mesekönyvre.”

Hirdetés

Dúró Dóra írásbeli kérdéssel fordul az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetőjéhez, hogy megtudja, miként támogathatta a Kásler Miklós által elnökölt NKA a kötet megjelenését, mennyi pénzzel támogatták a könyv kiadását és ki a felelős mindezért.

Dúró Dóra kérdésre válaszolva közölte: egyetért Borbély Lénárd csepeli polgármester (Fidesz-KDNP) azon intézkedésével, hogy a kerületi intézményekben betiltotta a “Meseország mindenkié” című könyvet.

Forrás: MTI

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!