Európa

Durva jogsértést követ el az EU- ezt is megússzák

Hirdetés

Lánczi Tamás politológus az M1 aktuális csatornán beszélt a Európai Parlament plenáris ülésének magyarországi vitájáról.

Nem lesz jogi következménye a magyar kormány koronavírus-járvány elleni védekezés során hozott intézkedéseiről szóló vitának, amelyet az Európai Parlament plenáris ülésén tartanak csütörtökön – közölte.

 

A témát a liberális és baloldali pártok politikai okokból akarják tematizálni, az igazságszolgáltatás monitorozásáért felelősek viszont már megállapították, hogy rendben vannak a magyar rendelkezések. A vita emiatt csak színjáték – mondta Lánczi Tamás.

A politológus szerint a vita ráadásul hátráltatja az európai kormányok koronavírus-járvány elleni védekezését és a gazdaság talpra állítását.

Mint ismert, az Európai Bizottság is megerősítette, hogy a magyar koronavírus-törvény összhangban van az európai normákkal. A hazánkkal kapcsolatos vita csütörtök délelőtt kezdődött, amin Magyarország nem képviselheti magát.

Hirdetés

Orbán Viktor miniszterelnök kedden levélben válaszolt az EP elnökének, David Maria Sassolinak, aki csütörtökre meghívta a kormányfőt a testület Magyarországgal kapcsolatban zajló plenáris vitájára. A kormányfő ebben kifejtette, jelenleg minden erejét és energiáját a járvány elleni védekezés köti le, így a magyar kormány képviseletében Varga Judit igazságügyért és európai uniós ügyekért felelős miniszter tudna részt venni a vitában. Az EP azonban nem engedélyezte, hogy a vitán az igazságügyi miniszter részt vegyen.

Forrás: 888

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!