Európa

Egy 16 éves szomáliai migráns zaklatott és brutálisan bántalmazott egy 23 éves nőt

Hirdetés

Súlyos sérülésekkel szállították kórházba azt a 23 éves fiatal nőt, akit egy szomáliai migráns zaklatott és brutálisan bántalmazott.

A németországi Mühlacker nevű település egyik társasházából riasztották a lakók a rendőrséget, mert a hétvége egyik éjszakájának kellős közepén hangos sikoltozásra ébredtek. A kiérkező rendőröknek be kellett törniük a lakás kulcsra zárt ajtaját. A járőrök egy erősen vérző fiatal nőt és egy 16 éves szomáliai migránst találtak a lakásban.

Az elsődleges információk szerint a tinédzser korú afrikai bevándorló szexuális együttlétre akarta kényszeríteni áldozatát, aki azonban hevesen védekezett.

A 16 éves szomáliai az elutasítástól olyan erőszakossá vált, hogy többször ököllel megütötte a nőt, majd még az arcába is beleharapott.

A 23 éves áldozatot súlyos sérülésekkel szállították kórházba, míg a szomáliai elkövetőt előzetes letartóztatásba helyezték. A gyanúsított nem tett vallomást, a megtámadott nő pedig még nincs kihallgatható állapotban, így a hatóságok egyelőre nem tudják az eset pontos részleteit. A német lapok is csak találgatnak, hogy az afrikai fiatal hogyan jutott be a nő lakásába, mint ahogy az is homályos egyelőre, hogy a ismerték-e egymást korábbról.

Hirdetés

Forrás: Ripost

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!