Európa

Egy hónapig vesztegelt a migránsokat szállító hajó, az utasok több mint fele meghalt

Hirdetés

Harmincnyolc embert kimentettek, ám a többi utas – több mint 60 ember – feltehetően életét vesztette azon a migránsokat szállító hajón, amely egy hónapig vesztegelt a Zöld-foki-szigetek közelében – tudatta csütörtök hajnalban a BBC.

A hajót először hétfőn észlelték – közölte a rendőrség az AFP hírügynökséggel. Az első jelentések szerint a hajó elsüllyedt, de később kiderült, hogy a jármű akkor még sodródott.

A fából készült hajót a Zöld-foki-szigetekhez tartozó Sal szigetétől közel 320 kilométerre látta egy spanyol halászhajó, amely ezután riasztotta a hatóságokat.

A túlélők között négy 12 és 16 év közötti gyermek van – közölte a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) szóvivője.

Később kiderült, a hajó július 10-én hagyta el a szenegáli Fasse Boye halászfalut 101 emberrel a fedélzetén.

Hirdetés

Moda Samb, a falu egyik választott tisztségviselője az AFP hírügynökségnek elmondta, hogy a hajón tartózkodók közül szinte mindenki a közösségben nőtt fel, és néhány helyi család még mindig arra vár, hogy megtudják, rokonaik a túlélők között vannak-e. Bár az utasok többsége Szenegálból származik, voltak köztük Sierra Leonéból és Bissau-Guineából is.

vadhajtasok

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!