Európa

Egy migráns többször brutálisan megverte a barátnőjét, mert szakítani akart vele

Hirdetés

Az elkövető korábban 19 büntetőeljárásban volt érintett Franciaországában. Az esetek többségében nők elleni erőszak miatt tartóztatták le.

Egy francia kerületi bíróság jogerősen 10 hónap börtönbüntetésre ítélt családon belüli erőszak vádjával egy 29 éves marokkói migránst, aki többször brutálisan megverte és megerőszakolta a francia ex-barátnőjét – írja az Actu regionális francia hírportál.

Az elkövető, egy Hamza nevű afrikai illegális bevándorló tavaly nyáron találkozott először az áldozatával egy dél-franciaországi üdülőfaluban. A különös páros egyik pillanatról a másika összemelegedett, majd az összeköltözés mellett döntöttek körülbelül egy évvel ezelőtt.

„A nyaralásom után visszajött velem Pérignybe (La Rochelle elővárosa). Felajánlottam neki, hogy segítek neki elkészíteni a tartózkodási engedélye megszerzéséhez szükséges papírokat. Végül letette a bőröndjét nálam, és hozzám költözött ”– mondta a Marie nevű fiatal nő.

Rendőrségi dokumentumokra hivatkozva az Actu nevű francia hírportál azt írja, hogy a migráns idén szeptember közepe és október vége között többször brutálisan megverte és megerőszakolta a sértettet, aki sokszor felszólította a korábbi párját, hogy költözzön el tőle, mivel a kapcsolatuk megromlott. Az áldozat végül október 23-án tett feljelentést az elkövetővel szemben, akit még aznap őrizetbe vett a rendőrség a nő lakásán.

Hirdetés

A marokkói migráns tagadta az ellene felhozott vádakat. A bíróságon azzal védekezett, hogy Marie csak bosszút akar állni ellenne ezzel az eljárással, amiért szakítani akart vele.

Az ügyben eljáró ügyész, Caroline Fernandez 8 hónap szabadságvesztést kért az afrikai bevándorlóra. A szigorú büntetést azzal indokolta, hogy a migráns korábban 19 büntetőügyben volt már érintett Franciaországban, és többségében nők ellen elkövetett erőszak miatt tartóztatták le.

A bíróság végül az ügyész javaslatánál szigorúbb, 10 hónapos börtönbüntetésre ítélte az elkövetőt, és 2 évre kitiltották Charente-Maritime megyéből, ahol az áldozata él.

Azt nem tudni, hogy a migránst miért nem toloncolták haza inkább a származási országába…

 

Hirdetés

Forrás: Ripost

Hirdetés
Hirdetés

A kép illusztráció

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!