Kultúra

Egy pesti belvárosi lakás áráért már luxusvillát lehet venni Dubaiban

Hirdetés

A 2008-2009-es nagy válság előtti szintnél is lejjebb van most Dubaiban a luxus villák ára – közölte a sokaknak lesújtó, másoknak nagyszerű hírt az emirátusokban működő, top kategóriás lakóingatlanokkal foglalkozó Cavendish Maxwell cég.

A társaság idézte az általa üzemeltetett Property Monitor összegzését, mi szerint a házak átlagára az elmúlt 12 hónapban nem kevesebb, mint 24 százalékot esett és csupán 1,82 millió dirhamon (kb.144 millió forint) áll, ami 11 éves mélypont. Ez az ár az olajárak 2015-ös bezuhanásakor mértnél is alacsonyabb.

A Cavendish Maxwell szakértői emlékeztettek: hiába hasít még mindig a dubai gazdaság, a non stop építkezések nagyon megdobták a kínálatot, így az árak már nem tudtak emelkedni, sőt, zuhanásnak indultak. Az egyik legnagyobb ingatlanfejlesztőnek számító Nakheel kereskedelmi igazgatója a Bloombergnek augusztus 4-én adott tévényilatkozatában ugyanakkor igyekezett megnyugtatni a piacokat: a túlkínálat valós, de szerinte még mindig erős a kereslet a luxus ingatlanok iránt. Különösen a nagyobb egybefüggő lakónegyedek esetében figyelhető meg a durva értékvesztés. Ide sorolható például a világhírű The Palm nevű, műszigetekből álló hatalmas fejlesztés vagy a luxus jachtok kikötőjére néző Dubai Marina. Előbbinél 14, utóbbinál 13,5 százalékkal csökkentek az árak egyetlen év alatt.

Az elmúlt másfél évtizedben hihetetlen tempót diktáltak a helyi és külföldi ingatlanfejlesztők Dubaiban. Számolatlanul hozták létre a sivatag szélén a luxus lakónegyedeket, még a tengerből is „elloptak”, hogy megvalósítsák terveiket.

A nyugati üzletemberek és celebek körében divatossá vált a környék, sokan vásároltak ott ingatlant, egyesek nevét reklámként is felhasználták a beruházók. A lakások mellett rengeteg különleges kereskedelmi központ és irodapark létesült, felhőkarcolók sora nőtt ki a homokból.

Hirdetés

A Bloomberg ezzel összefüggésben azt írta idén július végén, hogy az ingatlanpiac erős visszaesése miatt a nagyobb hazai ingatlanfejlesztők egymás után néznek külföldi lehetőségek után. Legutóbb az Emaar kötött nagy üzletet Kínában, ahol egy komplex, többfunkciós beruházást indít a pekingi repülőtér közelében. Később az Address nevű szállodaláncával is terjeszkedni akar a világ legnépesebb országában. A legnagyobb helyi tőzsdei ingatlan vállalat azonban egyre rosszabbul teljesít, második negyedéves profitja 7,4 százalékkal csökkent és a kilátásai az év hátralévő részében is kedvezőtlenek.

Ugyancsak a napokban vált ismertté, hogy a világhírű, vitorlát formázó Burj al Arab hotel fejlesztője és üzemeltetője, a Jumeirah cég 500 dolgozót bocsát el a turizmus visszaesése miatt. A cégnek jelenleg 13 ezer alkalmazottja van.

Barta Zsombor, a Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete (HuGBC) elnöke erős kétségeit fejezte ki az öböl-menti országok ingatlanfejlesztései kapcsán.

„Az öböl-menti országok elmúlt évekbeli hatalmas ingatlanfejlesztései tetemes negatív hatással bírtak és bírnak, ez nem csak a beépített és leburkolt területek mennyiségénél vagy a felhasznált nyersanyagok és energiaforrásoknál mutatkozik meg, hanem az épített környezet fenntartásánál és üzemeltetésénél is. Kérdés az is, hogy a roham tempóban felhúzott építmények kihasználtsága és üzemeltetése meddig lesz lehetséges és így az épített környezet életciklusa meddig tart. Félő, hogy a gazdaságilag is részben bizonytalan jövő felé néző ingatlanbefektetések és projektek meddig lesznek tényleges használva és kihasználva, hogy legalább azzal is valamelyest ellensúlyozzák a negatív hatásokat”- írta.

Úgy véli, hogy ha a kihasználtság is kérdésessé válik a (közel)jövőben, akkor ezek a giga beruházások példátlan mértékű negatív környezeti lábnyommal bírnak.

Hirdetés

Árnyalja a képet, hogy a bérleti piac viszonylag stabil Dubaiban. Rengeteg nemzetközi konferenciát, kulturális és sporteseményt rendeznek, a vendégek egy része nem csupán pár napot tölt ott, hanem az esemény után akár több hétig is ott marad, s többségük inkább egy apartmant használ szálloda helyett. Szakértők szerint a jövőre sorra kerülő és több hónapig tartó Világkiállítás is megdobja majd a bérleti piacot.

Forrás: Portfolió

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!