Tech

Egy tudós állítja: a koronavírus mesterségesen előállított biológiai fegyver volt

Hirdetés

Állítólag már 90 ezer(!) ember fertőződött meg a karantén alá zárt Vuhanban…

Vajon ez igaz lehet?

Semmit sem tudni arról, hogy pontosan mi is zajlik Vuhanban, de azt igen, hogy a kínai hatóságok sokkal kevesebb dolgot árulnak el a dolgokról, mint állítják. Sokkal többen vannak, akik fertőzöttek, a halottak száma is jóval magasabb. A testeket elégetni viszik, és a hatóságok minden létező kijáratot lezártak annak érdekében, hogy a vírus ne jusson ki, noha az egész világon elterjedni látszik.

Azt a látszatot akarják elérni, hogy ők mindent megtettek, noha itt pár héten belül több száz vagy ezer halott hever az utcákon.

Mindenkit el fognak hamvasztani…

Hirdetés

Persze utólag az egész ki fog derülni, de Kína kormánya ezzel egyelőre nem foglalkozik, csak azzal, hogy elhallgassa, hogy mekkora a baj – állítja egy Vuhan belsejéből üzenő névtelen tudós.

A tudós azt is elmondta, hogy szerinte nem kizárt, hogy a vírus mesterséges eredetű, azaz eredetileg egy laborban tervezhették meg.

Egy biológiai hadviselés áldozatai vagyunk – állítja.

Az még nem tiszta, hogy a kínai kormány titkos kísérletéről van szó, vagy idegen nemzetek támadásáról…

Vuhan és más lezárt nagyvárosok példája jól mutatja, hogy mennyire gyorsan el tud terjedni egy ilyen mesterségesen tervezett vírus.

Hirdetés

Több millió ember került karantén alá, és ha a kínai hatóságok nem kezelik jól a helyzetet, akkor az emberek többsége meg is halhat, vagyis a halottak száma akár több százezerre is rúghat.

A kérdés persze adódik: az USA-nak vagy bárki másnak miért lenne? Hiszen az egész bolygó megfertőződött, Európán át egészen Szaúd-Arábiáig mindenhol jelentették a vírus jelenlétét azóta…

Egyese szerint – és ezek már egy fokkal meredekebb konteók – azt állítják, hogy egy szűk elit csoport műve a vírus, akik újra akarják indítani az emberi populációt, egyfajta világvége vallást követve…

Az igazságot egyelőre senki sem tudja.

Addig is maradnak a bizarr nyilatkozatok, névtelen információk és a találgatások…

Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!