Tech

Egy új korszak a mobiltelefonozásban: jön a hetekig tartó akkumulátor

Hirdetés

Régóta mondják szakértők, hogy a okostelefon-technológia fejlődése elhúzott az akkumulátorok mellet – a jelenleg is széleskörűen használt lítiumos technológiát még a 80-as években fejlesztették ki. Emiatt relatíve még mindig gyakran, nagyjából naponta kell töltögetnünk a telefont.

Bár sokat javítottak, fejlesztgettek azért a lítiumos technológián is, az igazi áttörés még nem érkezett meg. Legalábbis eddig.

A tech-világban bennfentesnek számító és jellemzően pontos információkkal szolgáló Evan Blassegy friss Twitter-bejegyzése szerint ugyanis a Samsung készen áll arra, hogy bevesse a grafénalapú akkumulátort.

A technológia azért forradalmi, mert egy okostelefon töltése néhány másodpercbe, egy elektromos autóé pedig mindössze percekbe telne. Az utóbbi években hatalmas verseny zajlik a technológiáért, sőt a Samsung korábban már mutatott be is mutatott egy grafénalapú akkumulátort.

A probléma csak az, hogy az eszköz gyártási költsége elképesztően magas, ezért tömegtermelésben egyelőre nem éri meg gyártani.

Hirdetés

Most azonban úgy tűnik, áttörés történhetett, a dél-koreai vállalat ugyanis 2020-ban vagy 2021-ben dobná piacra az első grafénalapú akkumulátoros telefont.

Persze egyelőre még sok a kérdőjel, a hivatalos bejelentésre pedig még várnunk kell. De az új technológia miatt biztosan hatalmas rivalizálás indulna a tech-cégek között, ami jó eséllyel az árakat is lejjebb nyomná – örömet okozva ezzel az egyszeri telefonfelhasználónak is.

Forrás: noizz

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!