Itthon

Egyéni csúcs: Szabó Tímea 15 másodperc alatt cáfolta meg önmagát

Hirdetés

Karácsony Gergely párttársa, Szabó Tímea műsorvezetői közbevetésére beismerte az ATV-ben, hogy az általa Orbánnak tulajdonított gondolatok egyszerűen kamuk, és azokat a miniszterelnök valójában sohasem mondta.

Szabó Tímea (született: Kabul Rózsája) élete főműve, az afganisztáni demokráciakísérlet most omlik össze ugyan Kabulban, de a Párbeszéd társelnöke máris új projekten, az Orbán-kormány megbuktatásán fáradozik.És ugyan nem állítjuk, hogy Szabó Tímea ügynök volna, elvégre bárkivel előfordulhat, hogy huszonéves korában, egy kommunikáció szakos diplomával a ridiküljében egyszer csak Kabulban találja magát, hogy az új afgán kormány felállításában segédkezzen.Mindenesetre az jól látszik, hogy Szabó – ügynöki képzettség ide vagy oda – kiválóan elsajátította a kádári titkosszolgálat lejáratás és bomlasztás fogalmai köré szerveződő mechanizmust. Aminek a gyakorlati működését az ATV-ben be is mutatta:
Szabó Tímea: Mert azért Orbán Viktortól az elmúlt tizenegy évben nem egyszer, nem kétszer hallottuk azt, hogy kit érdekel a jog, kit érdekel a jogállamiság, kit érdekel a demokrácia, nekem van egy sajátos demokráciafelfogásom, azt csinálok, amit akarok.
Műsorvezető: Ezt azért így sohasem fejtette ki ebben a formában.
Szabó: Nem.

Ha jól értjük Szabó Tímea mondandóját, akkor az általa Orbánnak tulajdonított gondolatokat a miniszterelnök valóban nem egyszer, nem kétszer, hanem konkrétan sohasem mondta. És amikor a műsorvezető erre figyelmezteti, akkor szemrebbenés nélkül beismeri, hogy ő is tisztában van azzal, hogy a lejáratás és bomlasztás mögött egyszerű hazugság húzódik.Így amiről az imént még azt állította, hogy Orbán mondta, ugyanarról 15 másodperc múlva már beismeri, hogy ezek a gondolatok ebben a formában sohasem hangoztak el. Ami az új múlt írásában világcsúcs.Még a jobbikosoknak is évekbe telt, hogy olyan új múltat gyártsanak maguknak, amiben tulajdonképpen sohasem voltak nácik (ennek stációit valahogy így lehetne vázolni: 1, nácik voltunk, de már megváltoztunk 2, nácik voltunk, de igazából csak azt hazudtuk magunkról, hogy nácik vagyunk 3, sohasem voltunk nácik, csak megtűrtük magunk között a nácikat).

De ha már ott tartunk, hogy kit érdekel a jog és jogállamiság, akkor Kabul Rózsájának figyelmébe szeretnénk ajánlani azokat a tövistől hemzsegő gondolatokat, melyek bizony éppen a balliberális holdudvarban termettek. Kezdjük a sort mindjárt Fleck Zoltán jogszociológussal, aki elárulta, hogy az ellenzék 2022-es győzelme esetén „időlegesen le kell mondanunk a jogállam tiszta érvényesüléséről”. Vagy ott van Jakab Péter, aki szerint, ha csak egyszerű többségük lesz, akkor is addig faragják „a jogot, míg igazság nem lesz belőle”. És hogy mire használnák a jog faragását? Mondjuk Fekete-Győr András felcsúti kirakatperére, amely szerint az Orbán-rendszer „gazdasági és politikai felépítői” a választást követően három napon belül a vádlottak padján találnák magukat. És persze lehet a jogtiprásról akár a nyíltszínen is egészen őszintén álmodozni, csak akkor a baloldal kabalafigurának ne a Szent Demokráciát, hanem Észak-Koreát válassza magának. Az egyszerre lenne hitelesebb és testhezállóbb is. De ha már így, akkor szeretnénk, hogy Kim Dzsongun a hajtókájába Kabul rózsáját tűzze ki.

Hirdetés

Forrás: drot.info

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!