Európa

Egymás szolgálata és az irgalmasság jelentőségéről beszélt Ferenc pápa

Hirdetés

A pápai lakosztálynak a Szent Péter térre néző ablakából mondott beszédet Ferenc pápa advent második vasárnapján, amely december 8-án egybeesik a szeplőtelen fogantatás ünnepével.

Mások segítését „kiabálás és hivalkodás, reklám nélkül” kell végezni, mivel a „szeretetnek és az irgalmasságnak nincsen szüksége arra, hogy trófeaként mutassák fel” – hangsúlyozta az egyházfő.

Ferenc pápa beszélt a normandiai négyek, Franciaország, Németország, Oroszország, Ukrajna hétfői párizsi találkozójáról is. Az egyházfő megoldást sürgetett az évek óta tartó, „Kelet-Ukrajnát érintő fájdalmas konfliktusra”. Hozzátette, hogy erős imával kíséri a találkozót annak érdekében, hogy a politikai párbeszéd békét és igazságot teremtsen a térségben és az ott lakók számára is.

A pápa vasárnap délután a Vatikánból Róma központjába látogat, ahol koszorút helyez el a Spanyol-lépcső szomszédságában magasodó fogadalmi oszlopnál, amelynek a tetején Szűz Mária-szobra áll.

IX. Piusz pápa 1854. december 8-án dogmaként hirdette ki a szeplőtelen fogantatás hittételét. Ez a nap piros betűs, állami ünnep Olaszországban. XXIII. János pápa 1958-ban vezette be, hogy az egyházfő ezen a napon ellátogat ehhez a római Szűz Mária-szoborhoz.

Hirdetés

 

Forrás: demokrata

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!