Világ

Egymás után zuhannak le az amerikai légierő gépei

Hirdetés

Mélyrepülésben az amerikai légierő? – tette fel a kérdést a Mandiner, amelynek összeállításában többek között arra emlékeztetnek, hogy az amerikaiak az utóbbi időben közel 40 embert vesztettek háború nélkül.

A szakértők szerint egyre több aggasztó folyamati indult az amerikai légierőben, amely már a szervezet harckészültségét is veszélyezteti – olvasható a cikkben, melynek mérlege szerint az elmúlt 12 hónapban 16 katonai légi baleset történt, amelyek összesen 36 katona halálához vezettek, és ezek egyike se volt harci cselekményhez köthető.

Például november 29-én nyolc katona halt meg, amikor a légierő CV–22B Osprey tiltrotoros repülőgépe lezuhant a Japánhoz tartozó Yakushima-sziget partjainál egy kiképzési repülés során. December 11-én a légierő egyik F–16-os vadászgépe a Sárga-tenger Dél-Koreához közel eső részébe zuhant. Igaz, ebben az esetben a pilótának sikerült katapultálnia.

A legsúlyosabb baleset tavaly március 30-án történt, amikor is kilenc katona halt meg a hadsereg két UH-60 Black Hawk típusú helikopterének lezuhanásakor egy éjszakai rutinrepülés során, a Kentucky-beli Fort Campbelltől északkeletre.

A Haditengerészeti Biztonsági Parancsnokság jelentése szerint a katasztrófák száma 2023 februárja óta ugrott meg jelentősen. De már korábban is voltak problémák (2013 óta összesen 224 katonát, 186 repülőeszközt veszített el különböző baleseteben), éppen ezért hozták létre 2019-ben a Katonai Repülésbiztonsági Nemzeti Bizottságot.

Hirdetés

A bizottság 2020 decemberében többek között azt javasolta, hogy a Pentagon hozza létre a Közös Biztonsági Tanácsot (JSC). Ez meg is történt, de változás nem következett be.

A szakértők szerint a sok baleset részben legalábbis arra vezethető vissza, hogy csökkent a repült órák száma. A Heritage Foundation elemzése azt mutatja, hogy a légierő gépei a 2013-as pénzügyi évben 2,04 millió órát repültek, de a 2022-es pénzügyi évben már csak kevesebb mint 1,12 millió órát voltak a levegőben, ami 82 százalékos csökkenést jelent.

A cikkben idézett Jon Venable, a Heritage Foundation vezető kutatója hozzátette: a légierő vezetői ahelyett, hogy a kiképzésre és a készenlétre erősítésére költenék a pénzt, inkább a kutatási, tesztelési, fejlesztési és értékelési (RTD&E) kiadásokat növelik. „A Biden-kormányzat alatt ez sokkal rosszabb lett” – mondta. Úgy fogalmazott: „A légierőt jelenleg alapvetően jobban érdekli a repüléssel nem járó dolgok, mint a repüléssel járó dolgok”.

Magyar Hírlap

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!