Európa

Egymást gyilkolják a migránsok a kerítés mögött

Hirdetés

Áldatlan állapotok uralkodnak ismét Bosznia-Hercegovinában, ahol az ott feltorlódott migránsok zsákutcába kerültek, mivel Horvátország nem engedi be őket – számolt be az M1 Híradó. Rendőrségi kordonnal vették körül a Bihácshoz közeli vucsjáki tábor környékét. Csütörtökön egész nap helyszíneltek annál a sátornál, ahol verekedés tört előző éjjel.

Szír és pakisztáni migránsok csaptak össze, addig fajult a veszekedés, míg kést rántottak egymásra. Egy migránst megkéseltek, ketten kórházban vannak az összecsapás után. Úgy tudni, hogy egy 19 éves pakisztáni belehalt a késes támadásba, egy könnyebb és egy súlyos sérültet a helyi kórházban ápolnak. A gyilkosságba torkolló tömegverekedés egy mobiltelefon ellopásával kezdődött.

Az M1 riportere beszámolt arról is, hogy a nyomozást hátráltatja jelenleg az is, hogy a szemtanúk szétszéledtek, és senki nem hajlandó együttműködni a hatóságokkal.

– Néhányukat, akik valószínűleg részt vettek az incidensben, behoztuk a rendőrségre kihallgatásra. Továbbra sincsenek meg az elkövetők – mondta a rendőrségi szóvivő.

A Bihács mellett kialakított sátortábor egyébként 350 fő befogadására lenne alkalmas, jelenleg azonban csaknem 800 migráns tartózkodik ott, az összetűzések rendszeresek.

Hirdetés

Forrás: Ripost

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!