Világ

Egyre nagyobb a káosz: a csőd szélén Libanon

Hirdetés

Napokon belül csődbe mehet az egykor virágzó Libanon: az ország a totális gazdasági összeomlás szélére sodródhat, ha nem sikerül azonnali megoldást találni a gazdasági nehézségekre, és megfékezni azt a napok óta tartó tüntetéshullámot, amely teljesen megbénítja a közel-keleti állam életét – idézik amerikai hírforrások az ország központi bankjának elnökét, Riad Salamét.

Az országban egyre nagyobb a káosz, az összes bank immár közel két hete zárva tart annak az elégedetlenségi hullámnak a következtében, amelyet a kormány által tervbe vett megszorító intézkedések – köztük a WhatsAppon lebonyolított telefonhívásokra kivetendő adó – váltottak ki.
Néhány napon belül teljesen ellehetetlenülhet a gazdaságunk, amelyre hihetetlen teher nehezedik ezekben a napokban– hangsúlyozta Salame. Egyben azt is aláhúzta, hogy az elmúlt napokban történt események hosszabb távra megrendítették a befektetők bizalmát az országban. A tüntetők, akik országszerte eltorlaszolták a közlekedési útvonalakat és nagy tömegekben vonultak ki az utcákra, a nemzeti egységkormány fejének, Szaad Haríri miniszterelnöknek a lemondását követelték kezdettől fogva. Másfél évtizede nem voltak ilyen méretű tömeg-demonstrációk abban a Libanonban, amely pedig a közelmúltban elég viharos időszakokat élt át.
Haríri azonban a mai napon bejelentette, hogy eleget tesz a tüntetők követelésének és távozik hivatalából.A jegybankelnök szerint a miniszterelnöknek a végsőkig az volt a célja, hogy megoldást találjon a kialakult helyzetre. Szeretett volna mindent elkövetni annak érdekében, hogy rendezze az ország helyzetét.
A kormányfő a múlt héten egy 17 pontból álló ambiciózus gazdasági akciótervet jelentett be az országban régóta uralkodó gazdasági válság leküzdésére,ezek az intézkedések azonban a közvélemény számára elfogadhatatlan voltak, és általános népharagot váltottak ki.

Minél előbb megoldást kell találnunk– mondta amerikai újságíróknak a libanoni központi bank elnöke -,mert minél tovább késik a megoldás, annál nehezebb helyzetbe kerülünk. A bankrendszer leállása miatt már az árubehozatalt is egyre nehezebb fenntartani Libanonban. A jegybankelnök arra is figyelmeztetett, hogy a mostani krízis veszélybe sodorhatja az ország egyre nagyobbra dagadó adósságállományának finanszírozását.Libanon jelenleg az egyik legnagyobb GDP-arányos adóssággal rendelkező állam a világon.

Ha nem tudják fizetni az esedékes törlesztőrészleteket, az rendkívül komoly helyzetet idézhet elő. Csődhullám söpörhet végig az országon, tömegek veszíthetik el az állásukat. Mára az egész ország megbénult, azonban ez az állapot természetszerűen nem tartható fenn sokáig.
Libanont annak idején a Közel-Kelet Svájcaként emlegették az ország stabil gazdasági helyzetének és a magas életszínvonalnak köszönhetően. Ám 1975-ben egy tizenöt éven keresztül tartó polgárháború tört ki, amely megroppantotta az ország gazdaságát, amelyből igazán a polgárháborút követően sem sikerült talpra állni.

Libanon azóta is súlyos társadalmi és gazdasági problémákkal küzd.

Hirdetés

Forrás: origó

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!