Kultúra

Egyre több magyar településen marad el a szilveszteri tüzijáték

Hirdetés

Tatán először tavaly maradt el az év végi ünnepi látványosság. Idén Miskolcon is bejelentették, elmarad a szilveszteri tüzijáték.

Tata képviselő-testülete 2018 októberében szavazott arról, hogy a pirotechnikai eszközök használatának korlátozásával védik meg az Öreg-tavon telelő vadludakat, a vízimadarakat ugyanis elriasztják a különböző erős hanghatások. A helyi rendeletnek köszönhetően hosszú évek után először fordulhatott elő, hogy az Öreg-tavon pihenő sokezres madársereg nagyobb része helyben maradhatott újév hajnalára is.

A tilalom idén is érvényes, erre a város önkormányzatának honlapja figyelmeztetett.

A 2-es és a 3-as besorolás alá eső pirotechnikai eszközöket november elejétől egészen február 28-ig tilos használni. Egyedül Agostyán esik ki a rendelet hatálya alól, hiszen ez a városrész olyan távolságra van az Öreg-tótól, amely a hanghatások tekintetében már nem jelent veszélyt az itt telelő vadludakra.

Vasárnap Miskolc októberben megválasztott polgármestere, Veres Pál a Facebook-oldalán bejelentette: idén nem tartanak önkormányzati tűzijátékot. Az indok az állatok védelme, a városvezető ugyanis ezzel szeretne hozzájárulni, hogy a háziállatok ne rettegésben töltsék a szilvesztert. A polgármester hozzátette: a petárdára költött pénznek van jobb helye is.

Hirdetés

Az Index egy olvasója szerint ugyanez a helyzet Szentendrén is, ahol már december 27-én kiírták a város hivatalos Facebookjára, hogy nem lesz tűzijáték szilveszterkor. A bejegyzésben azt is kérték, hogy az emberek ne petárdázzanak.

Szilveszteri utcabál a Fő téren! Lesz fényfestés, lesz DJ este 10-től hajnal 2-ig szuper zenékkel! Tűzijáték nem lesz,…

Posted by Szevi – Szentendre és Vidéke on Friday, December 27, 2019

 

Hirdetés

A lap egy másik olvasója arról számolt be, hogy Esztergomban már novemberben bejelentették, hogy ott sem tartanak idén tűzijátékot. Ehelyett látványos fényshow várja majd a szilveszteri ünneplőket.

Az állatvédők nemrég petárdastoppot kértek, ugyanis a pirotechnikai eszközök erős hang- és fényhatásai az állatoknál „sokkos pánikot” okozhatnak. Egyébként petárdát birtokolni és felhasználni az év minden napján, így szilveszter éjjel is tilos.

Forrás: Infostart, hvg

Kép: Sokszínű Vidék

Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!