Itthon

Éhségsztrájkba kezdett a Teréz körúti robbantás gyanúsítottja -nem fogja elhinni, hogy miért

Hirdetés

P. László attól retteg, hogy vegyszerekkel mérgezik, ezért nem eszik.

Úgy véli, erős gyógyszereket kevernek az életébe, ezért semmit nem fogyaszt, éhségsztrájkba kezdett a börtönben a Teréz körúti robbantás gyanúsítottja – írja a Bors.

A lap úgy tudja, a férfi öt napon át egy falatot nem evett, ezért elszállították az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe (IMEI).

P. László édesapja megerősítette a hírt, miszerint fia túlzásba vitte az éhségsztrájkot. “Nekem azt mondta, hogy miután nem evett, sokkal jobban érezte magát. És most megint vegyszereket kap az intézetben” – mondta a lapnak az idősebb P. László.

A robbantással gyanúsított férfi apja másfél éve kéri, hogy végezzenek el a fián toxikológiai vizsgálatokat, mert úgy gondolja, hogy erős gyógyszereket kapott a börtönben, és ezeknek a hatása miatt viselkedett furcsán például a tárgyalásokon.

Hirdetés

A férfi szerint fia ugyanazokat a tüneteket produkálja, mint amiket a nyugtatók mellékhatásai is okozhatnak. A lapnak azt is mondta, hogy nem érti, miért nem végzik el a vizsgálatokat, ha a börtönnek nincs semmi takargatnivalója.

Idősebb P. László azt is mondta, hogy fiát már rég ki kellett volna engedni, “mert konkrétan nincs bizonyíték ellene. Magasság, testalkat és sok más körülmény, például a bomba leírása sem stimmel” – mondta az apa, hozzátéve, hogy ha kell, nemzetközi szervezetekhez fordul.

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) a lap kérdésére annyit írt, hogy ha valaki a fegyintézet falai között megtagadja az ételt, a sztrájk alatt szigorú orvosi ellenőrzés alatt áll, és ha a fogvatartott egészségi állapota eléri a kritikus pontot, azonnal a központi kórházba kell vinni.

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!