Elbukhat Putyin a nyomás alatt? Itt a meglepő jóslat
Az autokrata rezsimek sziklaszilárdnak látszanak az utolsó pillanatig, mielőtt darabjaikra törnének, míg a demokráciák hajladoznak, nyögdécselnek a nyomás alatt, ám legfeljebb akkor törnek meg, ha valakik időt kapnak a szisztematikus felszámolásukra. Vlagyimir Putyin rezsimje az előbbiek közé tartozik.
Aszénacél erős, szilárd, kemény, késeket készítenek például belőle, ám a nyomás alatt egyetlen pillanatban eltörhetnek. A lágy acél hajlékony, formálható, miközben nem hajlamos a repedésre, törésre. Az előbbihez az autokrata, az utóbbihoz a demokratikus politikai rendszerek hasonlíthatók – véli Philip Stephens, a Financial Times publicistája.
Az amerikai demokráciát tovább teszteli a Donald Trump volt elnök hajlító ereje, legújabban abban a formában, hogy a Republikánus Párt igyekszik úgy átszabni a helyi választási rendszereket, hogy kizárják a demokraták vélhető szavazóit. Európában a populista politikusok nem győzik ütni a plurális, liberális demokráciát, ám a demokrácia intézményrendszerei, a hatalommegosztás elég jól ellenáll ennek a nyomásnak.
Eközben Vlagyimir Putyin orosz, Recep Tayyip Erdogán török vagy Hszi Csin-ping kínai államfő autokratikus berendezkedése megingathatatlannak látszik. Ennek hátterével e jeles politikusok azon ügyködnek, hogy megdöntsék a demokráciára, a jog uralmára épülő világrendszert. Nem is olyan régen azonban még a Szovjetunió is megingathatatlannak látszott.
A nyugati diplomaták az 1980-as évek elején, amikor a szovjet hadsereg a legerősebb állapotában volt, úgy gondolták, hogy a tervgazdálkodás, amit a szocialista országok folytattak (valójában hiánygazdaságról volt szó – a szerk.) működésképtelen. Ezzel egyidejűleg azt feltételezték, hogy örökké fenn fog maradni (mivel a hiánygazdaság önszabályzó rendszer, ha ezen múlott volna, fennmaradhatott volna). Ha közelebbről megnézzük a jelenlegi putyini Oroszországot, akkor hasonlóan vélekedhetünk róla – véli a brit üzleti lap publicistája.
Az orosz kormány július elején fogadta el új nemzetbiztonsági stratégiáját. Ez nem különbözik attól, ahogy a szovjet vezetés látta a világot. A nacionalista autokratáknak ugyanúgy külső ellenségekre van szükségük, mint szocialista társaiknak, hogy igazolják az elnyomást a hazájukban. Oroszországot körbevette a NATO élén az USA-val, az ellenség a katonai szövetség kelet-közép-európai bővítésével közelebb tolta fegyvereit az orosz határhoz. A nyugati gazdasági szankciók részei annak, hogy fenyegetik az ország szuverenitását.
A fenyegetés ráadásul túlmegy a katonai és a gazdasági támadáson. Kulturális, civilizációs nyomásról van szó, a nyugatiak terjesztik szociális és morális igényeiket, ami idegen az orosz tradícióktól és az oroszok hitétől. Az országot meg kell védeni a külső ideológiáktól és értékektől is. Mindez annyiban pontosítandó, hogy még Vlagyimir Putyin és Joe Biden amerikai elnök csúcstalálkozója előtt fogalmazták meg, azt követően az orosz államfő kedvezően nyilatkozott tárgyalópartneréről.
Dmitrij Trenyin, a Carnegie Moscow Centre kutatója megállapítja, hogy az új stratégiának van egy rejtett eleme, mégpedig az, hogy belső veszélyek is fenyegetik a regnáló rezsimet. Ezek a gazdaság gyenge teljesítménye, túlzott függése az olaj- és gázexporttól, a társadalom elöregedése és vállalatok technikai lemaradása a világ élvonalához képest. Trenyin szerint ezért az ország vezetésének minden oka meglenne arra, hogy befelé fordulva választ keressen ezekre a gyengeségekre, továbbá a társadalomban kialakult óriási egyenlőtlenségekre.
Nem lehet a külföldieket okolni a burjánzó korrupcióért, amelynek a Kreml a központja, és csak részben lehet az átlag oroszok hanyatló életszínvonaláért, ami éles ellentétben van az elit gondtalan életével. Az olaj- és gázkorszak közeledik a zenitjéhez, és azt követően egyre kevésbé számíthat majd az állam az energiahordozók exportjából származó bevételre. Így nem lesz pénz szociális kiadásokra és a gazdasági állami támogatására.
A Financial Times cikkírója úgy látja, hogy – akárcsak a szovjet vezetőké – Putyin fő célja is saját hatalma megőrzése, akár azon az áron is, hogy Oroszország jövőjét kockáztatja. Előbb el fog tűnni a színről, mint hogy kiderüljön, milyen árat fizet az ország azért, hogy nem tesz semmit például az olajkorszak utáni orosz gazdaság megalapozásáért. Autokrata rendszere még sincs biztonságban, csak az a helyzet az ilyen rezsimekkel, hogy addig nem látszik rajtuk, hogy a végét járják, amíg össze nem roppannak.
Forrás: napi.hu
