Európa

Most aztán magyarázkodhatnak: újabb botrány Macron biztonsági főnöke körül

Hirdetés

A francia Le Monde egyre több részletet hoz nyilvánosságra Emmanuel Macron botrányba keveredett tanácsadója és biztonsági főnöke, Alexandre Benalla ügyeiről.

Alexandre Benalla luxuskörülmények között repült a közép-afrikai Csád Köztársaságba, napokkal azelőtt, hogy Macron utazott volna az országba karácsony alkalmából. Macron testőre az út alkalmával találkozott az ország elnökével és annak fivérével, aki pozíciója szerint az ország stratégiai tartalékait felügyeli. Idriss Déby, Csád elnöke számonkérte Macronon, hogy miért az amúgy semmilyen hivatali posztot be nem töltő Benalla ment tárgyalni, aki nem minősül hivatalos személynek.

A  Le Monde azonban legutóbb arról  írt, hogy Benalla nem is akárhogy utazott Közép-Afrikába, a lap szerint diplomata útlevélhez jutott a diákverő testőr.

A francia újság úgy tudja, hogy a külügyminisztérium igényelte a különleges iratot Macron testőrének még tavasszal. Ezeket az információkat Macronék egyelőre hevesen tagadják, azonban a konzervatívok egyre nagyobb nyomást próbálnak helyezni a párizsi vezetésre és magyarázatot követelnek, valamint arra kérték az államfőt, hogy tisztázza magát.

A lap azt írja, hogy a csádi elnökön kívül Benalla a diplomata útlevelét használta akkor is, mikor Denis Sassou-Nguesso kongói elnökkel tárgyalt és mikor a kameruni vezetőkkel találkozott.

Hirdetés

„Amennyiben ilyesfajta útlevéllel utazott volna az elbocsátása után, az természetesen törvényellenes lenne” – magyarázkodott a botrány után a francia külügyminisztérium.

Az AFP megszerzett egy másolatot abból a levélből, melyet Benalla írt Patrick Strzodának, Macron személyzeti vezetőjének. A testőr ebben elismerte, hogy bár hivatalosan kirúgták, ő továbbra is szoros kapcsolatban áll az Elysee-palotával, azaz a francia köztársasági elnök hivatalos rezidenciájával.

Alexandre Benalla komoly fejtörést okozott már eddig is a francia elnöknek, aki a jelek szerint a végsőkig is kitart mellette. A botrány akkor kezdődött, mikor a testőr még májusban rohamsisakban, ám azonosító nélkül egy nőt torkon ragadott, majd később egy férfit fejbe ütött és megtaposott. Az esetről videó is készült, ami hamar körbejárta az internetet. Emiatt kormányválság is lett Franciaországban, hiszen Gérard Collomb akkori belügyminiszter minden felelősséget az elnöki hivatalra hárított.

Később a miniszter és a köztársasági elnök viszonya annyira megromlott, hogy Collomb szeptemberben lemondott.

Forrás: 888

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!