Európa

Elszabadult a pokol Írországban – polgárháború jöhet

Hirdetés

Dublinban az utcára vonultak a feldühödött írek és összecsaptak a rendőrökkel.

Írország fővárosban tegnap egy algériai migráns késsel esett neki a kisgyerekeknek. Egy 5 éves kislány kritikus állapotban van jelenleg, egy 6 éves fiú súlyos sérüléseket szenvedett a késes ámokfutótól. Csak a járókelők beavatkozásának köszönhető, hogy nem sikerült több gyereket megtámadnia…

Az egyik szemtanú a következőket mondta:

„Észrevettem egy férfit, aki szúró mozdulattal az út túloldalán üvöltözött. Láttam, hogy ott voltak a srácok, lerángatták a támadót a gyerekekről. Több gyerek volt ott. Véget ért a tanítás és jöttek ki az épületből. Azt mondanám, négy, öt és hat év közöttiek voltak. Nem idősebbek…”

Megszólalt az ír Sinn Fein elnöke. Mary Lou McDonald is. azt mondta, hogy a közösséget „megdöbbentette és elborzasztotta” a Parnell téren lévő iskola előtt történt késelés. Ez a Képmutató rohadék! Egész politikai pályafutása során a nyitott határokkal történő bevándorlás mellett kampányolt!

Hirdetés

Ez már sok volt az íreknek, egyből spontán tiltakozásba kezdtek és a korményukat valamint a rendőrséget okolják a incidens miatt.

Hirdetés

A közösségi médiában egyre  több videó kezdett el terjedni a ma esti megmozdulásról.

Íme:

Az ír polgároknak elege lett, akiket a média és a politikusok évek óta „szélsőjobboldalinak” bélyegeznek, mivel aggodalmukat fejezték ki az át nem vizsgált migránsok tömeges beáramlása miatt, akiket a területükre dobnak… ismét bebizonyosodott, hogy igazuk van, mivel egy algériai a mai nap folyamán késeléses támadásba kezdett, amelynek célpontjai kisgyermekek voltak…

 

Az írek dühe az illegális, ellenőrizetlen és válogatás nélküli bevándorlás ellen, amely a dublini iskolások elleni támadáshoz vezetett:

 

 

Dublinban már a hadsereget hívták az utcákra, mert kezd elszabadulni a pokol. Egyes hírek szerint migránsszállókat is felgyújtottak az írek…

Reuters riporter Dublinban:

Nem túlzás azt állítani, hogy a rendőrség elvesztette az ellenőrzést Dublin központjában.

 

Vadhajtasok

 

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!