Európa

Újabb országban ér véget az ukránok ingyenélése

Hirdetés

Cseh forrásokra hivatkozva közli az internetua.com, hogy július 1-től Csehországban változik az ukrajnai menekültek segélyezésének rendje.

Az információ szerint a cseh állam által biztosított ingyenes lakhelyeket kénytelenek lesznek elhagyni az ukránok és önállóan kell új lakhelyet találniuk, amiért már fizetniük kell.

Az új szabály értelmében két kategóriára osztják az ukrajnai menekülteket. Az egyikbe különösen nehéz helyzetben lévőket, így a 19 éven aluliakat és a 65 éven felülieket, a 26 évesnél fiatalabb diákokat, az áldott állapotban lévő, illetve hatévesnél kisebb gyermeket nevelő nőket, a másikba az átlagos, külön segítségre nem szorulókat sorolják. Utóbbiak számára júliustól megszűnik az ingyenélés, saját maguknak kell előteremteni a lakbérre és a megélhetésre valót.

Július 1-től egyéb változások is jönnek. Például a segélyezés terén lesznek módosítások. Az eddigi többféle segélyt megszüntetik, helyébe egy általános, de az eddigieknél szerényebb állami támogatás kerül bevezetésre.

AZ ÁLLAMI TÁMOGATÁS ODAÍTÉLÉSÉNEK 6. HÓNAPJÁTÓL A MUNKAKÉPES FELNŐTT UKRAJNAI MENEKÜLT HAVI TÁMOGATÁSA 3130 CSEH KORONÁRA MÓDOSUL.

Hirdetés

Csehországban jelenleg ez a hivatalos létminimum. A biztos megélhetéshez tehát munkát kell vállalniuk az ukránoknak.

Forrás:

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!