Világ

Életbe léptetik Trump tervét – ez mindenkit érint!

Hirdetés

Az amerikai vízumért folyamodóknál várhatóan a közösségi médiában megjelent információkat is figyelembe veszik majd – erről küldte meg tervezetét pénteken az amerikai külügyminisztérium a Fehér Ház költségvetési hivatalának.

A tervezet, amely tükrözi Donald Trump elnök korábbi állásfoglalását, azt javasolja, hogy az amerikai hatóságok csaknem valamennyi, az Egyesült Államokba belépni szándékozóról gyűjtsenek adatokat a közösségi médiából is.

A külügyminisztérium tervei szerint az Egyesült Államokba bevándorló vagy nem-bevándorló vízumot kérők nagy részének a vízumkérő lapon öt évre visszamenőleg fel kell majd tüntetnie bármely közösségi médiában létrehozott fiókjának adatait. Az információkat a vízumkérő személy azonosítására és ellenőrzésére használják majd fel.

Tavaly májusban a külügyminisztérium már utasította az amerikai konzulátusokat világszerte arra, hogy amennyiben nemzetbiztonsági okokból szükségesnek látják, egy-egy vízumkérőről szerezzenek be információkat a közösségi média platformjairól is. Az információ gyűjtése azonban nem volt előfeltétele a vízum kiadásának, ezt a konzulátusok belátására bízták. A külügyminisztérium állásfoglalása szerint a szigorúbb ellenőrzés elsősorban azokra vonatkozik majd, akiknek esetében „indokoltan felmerül a részletesebb átvilágítás” terrorizmussal vagy más, az amerikai nemzetbiztonságot érintő kapcsolataik miatt, és ezért esetleg nem kaphatnak vízumot. A Fehér Ház hivatalának hatvan napon belül kell döntenie a külügyi javaslat elfogadásáról vagy elvetéséről.

Forrás: MTI

Hirdetés
Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!