Világ

Életveszélyes szülinapi bulit tartott Obama

Hirdetés

A Barack Obama korábbi amerikai elnök hatvanadik születésnapja alkalmából tartott, több száz fős összejövetel után megemelkedett a koronavírusos esetek száma azon a Massachusetts állam partjainál fekvő szigeten, ahol a rendezvényt tartották – jelentette a Breitbart News című amerikai lap brit forrásra hivatkozva.

A brit Daily Mail – amelynek információit az amerikai lap átvette – hangsúlyozta: a helyi hatóságok szerint egyelőre nem lehet tudni, hogy a fertőzések számának megugrása és a rendezvény között közvetlen összefüggés lenne. A múlt hétvégi party óta 74 ember koronavírus-tesztje lett pozitív a Martha’s Vineyard-szigeten, Massachusetts államban. Április óta nem találtak egyetlen hét alatt ennyi fertőzöttet a szigeten.

„Jelen pillanatban nincs tudomásunk olyan esetről, amely kapcsolódna az Obama-partyhoz” – mondta a lapnak Maura Valley, Tisbury városának egészségügyi illetékese, hozzátéve, hogy ennek kiderítésére csak átfogó kontaktkutatással van lehetőség.

Barack Obama a hatvanadik születésnapját több száz emberrel ünnepelte a múlt hétvégén, az ünnepség csütörtöktől vasárnapig tartott.

Az Obama-házaspár a bírálatokra reagálva bejelentette, hogy „visszafogják” az 500 fősre tervezett születésnapi rendezvényt, amerikai sajtójelentések szerint azonban így is 300-400 ember, köztük sok híresség volt jelen. A helyszínen készült felvételeken a vendégeken nem lehetett maszkot látni.

Hirdetés
A helyszínen készült felvételeken a vendégeken nem lehetett maszkot látni

A helyszínen készült felvételeken a vendégeken nem lehetett maszkot látni
Fotó: EyePress News / EyePress via A

A volt elnök kijelentette, hogy a résztvevőknek és a személyzetnek teszteltetniük kellett magukat, s csakis így léphettek be a rendezvényre, amelynek külön koronavírus-koordinátora is volt. Egy név nélkül nyilatkozó helyi lakos viszont újságíróknak arról beszélt, hogy a látogatók több helyszínen és eseményen is jártak, nem csak Obama rendezvényén, miközben a szigeten is terjed a delta variáns.

Charlie Baker, Massachusetts állam republikánus kormányzója újságíróknak nyilatkozva nem tartotta „jó ötletnek” a születésnapi rendezvényt, mivel terjed a koronavírus delta variánsa.

„Ha engem meghívtak volna, valószínűleg elhárítom a meghívást” – fogalmazott a kormányzó a CBS televízió bostoni híradójában.

A bírálatokra válaszként Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője azt hangsúlyozta, hogy a születésnapi ünnepséget szabad téren tartották és a térségben nem erős a koronavírus-járvány. Arra az újságírói felvetésre, hogy vajon járvány idején nem rossz üzenet-e egy ilyen rendezvény megtartása, a szóvivő azt felelte: „a volt elnök, aki nagy szószólója az oltásnak, mindig is betartotta a közegészségügyi szakemberek ajánlásait”.

Hirdetés

Forrás: Magyra Hirlap

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!