Európa

Eljött a sírásrívás ideje, az EU szólt előre

Hirdetés

Észak-Írországban máris politikai csatát okozott, hogy a brexit után kiterjedt papírmunkára van szükség a Nagy-Britannia és Észak-Írország közti árucsere lebonyolításához. A brit zenészek aláírásgyűjtéssel követelik, hogy szabadon vállalhassanak munkát az EU-ban.

Azok a változások, amelyek megnehezítik az Egyesült Királyság és az Európai Unió közti kereskedelmet sok papírmunkát okozva a vállalatoknak, nem lesznek könnyebbek vagy kevésbé idegesítőek, a legjobb, ami történhet, hogy néhány hét vagy hónap alatt megszokottá válhatnak – jelentette ki Michel Barnier az EU brexitügyi főmegbízottja újságíróknak adott interjújában a Financial Times tudósítása szerint. Az ok szerinte az, hogy a londoni kormány olyan kereskedelmi megállapodást akart a felek között, amelyben a szigetország elhagyta az egységes európai piacot.

A szakértő szerint, akiknek a következő hetekben lejár a megbízatása, a vállalatoknak és a magánembereknek is meg kell szokniuk az új rendet, kezdve attól, hogy a mezőgazdasági termékek származását és minőségét ellenőrzik a határon egészen addig, hogy az utazók nem vihetnek magukkal húst tartalmazó szendvicseket, amikor a szigetországból a kontinensre tartanak. Barnier szerint a zenészek munkavállalási gondjáért, amire a napokban fény derült, a londoni vezetést terheli a felelősség.

Sok brit zenész, köztük nemzetközi sztárok csatlakoztak ahhoz a petícióhoz, amely követeli a londoni kormánytól, hogy tárgyalja újra a brit-EU egyezményt lehetővé téve egyfajta kulturális munkavállalási engedély bevezetését, amellyel szabadon dolgozhatnának az EU-ban. Felesleges nehézséget okoz nekik ugyanis, hogy az unióban más munkavállalási szabályoknak kell megfelelniük, mint hazájukban. Barnier szerint az EU javasolta a tavalyi tárgyalások során, hogy a zenészek, más művészek és az újságírók kapjanak speciális utazási jogokat, ám a brit fél elzárkózott attól, hogy ezeket bevegyék a kereskedelmi megállapodásba.

Oliver Dowden brit kulturális miniszter az NME zenei portálon megjelent nyilatkozatában természetesen az EU-t vádolta azzal, hogy a brit kormány törekvései ellenére nem sikerült bevetetni az egyezménybe a kontinentális munkavállalás lehetőségét. A helyzet azonban az, hogy ezúttal Brüsszelnek van papírja arról, hogy nem ő felelős, ugyanis az Európai Bizottság 2020. márciusi tárgyalási ajánlatában szerepel a vízumkényszer feladásának kibővített változata egyes foglalkozási ágakhoz tartózok, így a sportolók, sportvezetők, művészek és újságírók esetén, akár tartós, akár ad hoc tevékenységek esetére vonatkozóan.

Hirdetés

A londoni kormány hamarosan a farmereknek is magyarázkodhat, ugyanis engedélyezik egy olyan rovarirtó használatát a szigetországban, amelyet az EU-ban kitiltottak a piacról, mert árt a méheknek. Barnier világossá tette, hogy az ilyen esetekben az unió azonnal élni fog a jogával, hogy korlátozza az ezzel kezelt termékek importját. Hasonló joga egyébként viszonossági alapon az Egyesült Királyságnak is van.

Észak-Írországban a brit unionisták és az ír nacionalisták közi ütésváltáshoz vezetett az év eleji áruhiány – derül ki a Bloomberg cikkéből.

A brexitmegállapodás szerint Észak-Írország és Nagy-Britannia eltérő vámrezsimbe került, mivel az előbbi része maradt az európai egységes piacnak és vámuniónak, míg az utóbbi saját útjára lépett. Ez a feltétele annak, hogy az ír-északír határ szabadon átjárható maradjon, ám emiatt az Ír-tenger belső vámhatár lett a két országrész között, amelyen az EU megbízásából a britek végzik az áruforgalom ellenőrzését.

Az ezzel járó papírmunkára nem voltak felkészülve a cégek, ezért az újév első napjaiban akadozott bizonyos áruk szállítása Észak-Írországba. Az üres polcokról ugyan nem alapvető élelmiszerek hiányoztak, de az egyik unionista párt, a DUP azonnal felvetette, hogy el kell vetni a belső határt. A válasz nem maradt el: nacionalista oldalról jelezték, hogy ha emiatt valós határ lesz a két ír állam közti 500 kilométeres vonal, akkor azonnal kezdeményezik a népszavazás kiírását Írország és Észak-Írország egyesüléséről.

A brit és az európai vezetők jelenleg aligha hajlandóak a karácsonykor elfogadott brit-EU kereskedelmi megállapodás felülvizsgálatára – véli David Phinnemore, a belfasti Queens University európai politikával foglakozó professzora. A vámellenőrzési protokoll visszautasítása, mint az látható, csak újabb gondokat vetne fel, ezért egyelőre az a cél, hogy kitapasztalják, hogyan működik. Barnier szintén úgy vélte, nincs itt az ideje a szerződés felülvizsgálatának. Végre kell hajtani, amiben a felek megállapodtak egymással.

Hirdetés

Forrás: napi.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!