Európa

Elképesztő fordulat Olaszországban

Hirdetés

Kormányt alakíthat az 5 csillag mozgalom és a baloldal Olaszországban.

Fordulat jön a migránspolitikában – Újra ezrével jöhetnek az olasz kikötőkbe a migránsok.

Identitásvesztéssel jár az eddigi kormánypárt, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és az ellenzéki balközép Demokrata Párt (PD) új kormánytöbbség létrehozását célzó “összeborulása” – mondta Szomráky Béla Olaszország-szakértő pénteken az M1 aktuális csatornán.
Megjegyezte: ennél furcsább együttműködést alig lehet elképzelni.

Az előző kormány létrehozásánál látott Öt Csillag Mozgalom és Liga “összeborulást” is nehéz volt elképzelni, de a két párt nézetei legalább helyenként hasonlítottak egymásáséra – mondta.

A Liga és az M5S legalább egyetértett a migráció kérdésében, illetve kölcsönösen elfogadtak egy-két részt a másik párt programjából, illetve elképzeléséiből, míg a PD és az M5S eddig egymás esküdt ellenségei voltak, nézeteik pedig nagyon különböznek – közölte a szakértő.

Hirdetés

Az Öt Csillag Mozgalom és az ellenzéki Demokrata Párt számára már az is teljes “arcvesztéssel” járt, hogy leültek egymással tárgyalni – hangsúlyozta Szomráky Béla.

Forrás: origó

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!