Gazdaság

Elképesztő, mivel próbálkoznak a cigicsempészek

Hirdetés

Sárkányrepülővel, kisgéppel, de robot nélküli repülőegységgel, vagyis drónnal is megkíséreltek tavaly a csempészek cigarettát behozni az országba, miközben a határfolyóinkon víz alatti módszerekkel is próbálkoztak. Az adóhatóság emberei 4,6 mil­liárd forint értékű árut vontak ki az illegális piacról – számolt be a Magyar Nemzet.

Tavaly több mint húszezer esetben akadt fenn a a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hálóján valamilyen illegális dohányszállítmány.

A legnagyobb tételt a cigarettafogások tették ki: 2019-ben összesen 64,3 millió szál illegálisan behozott vagy itt előállított cigarettát foglaltak le, 3,6 milliárd forint értékben a ­NAV-osok. Emellett finomra vágott és egyéb fogyasztási dohányt is több alkalommal találtak, mindent egybeszámolva nem is keveset. A lefoglalt 45 tonna dohány egymilliárd forintnál is értékesebb volt – írta a napilap.

Tavaly illegális dohánygyárat is felszámoltak idehaza a hatóság emberei, a csempészek pedig a legkülönfélébb módszerekkel próbálkoztak. A múlt évben nemcsak földön, de levegőben és vízen, helyesebben a víz alatt is próbálkoztak az illegális körök. Kisrepülővel, sárkányrepülővel is érkezett dohányszállítmány, de pilóta nélküli repülőeszközt, vagyis drónt is bevetettek a csempészek.

A határfolyókon korábban is előfordult az úgynevezett úsztatásos módszer, vagyis amikor csónakon hozták be – leginkább Ukrajnából – Magyarországra az adózatlan cigarettát, de tavaly már víz alatti megoldással is találkozott a hatóság. Ezzel együtt a csempészek továbbra is főként közúton kísérlik meg bejuttatni portékájukat az országba.

Hirdetés

Forrás: napi.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!