Itthon

Ellenzéki program: Orbán Viktor édesanyjának szidalmazása

Hirdetés

Leleplező videót tett közzé a Fidelitas szentendrei szervezete.

Leleplező videót tett közzé a Fidelitas szentendrei szervezete arról, hogy a helyi ellenzék a tavaly karácsonyi időszakban megbotránkoztató módon tüntetett a kormány ellen.

Az akkori résztvevők közül többen most civilként próbálnak képviselői helyet biztosítani maguknak az önkormányzatban, teszik mindezt úgy, hogy néhány hónappal ezelőtt még az ellenzéki pártokat képviselték. Köztük van például az a Pál Gábor jobbikos is, aki 2013-ban még a gárda egyenruhájában masírozott, most pedig a Demokratikus Koalíció képviselője mellett nyomdafestéket nem tűrő módon szidja a magyar miniszterelnököt.

A munka törvénykönyvének módosítása miatt feltűnősködött a szentendrei ellenzéki bagázs még 2018. december 20-án, a tüntetést  Drávucz Zsolt, az LMP szentendrei tagja (jelenleg a helyi civil szervezet, a Társaság az Élhető Szentendréért képviselőjelöltje) szervezett. Pikáns, hogy információink szerint Drávucz már decemberben sem volt az LMP tagja, miután tavaly nyáron kilépett a pártból. Így tehát jogtalanul használhatta az LMP nevét és logóját is. A békésnek egyáltalán nem mondható demonstráción részt vett Helyes Imre, a TESZ elnöke, akiről a PestiSrácok.hu rántotta le a leplet elsőként még 2017-ben. Akkor ugyanis az időközi választáson civilként indították, végül lapunk megírta: egy őskomcsi KGB-fiókát próbáltak bejuttatni az önkormányzatba.

A Jobbik egykori fenegyereke – jelenleg még mindig a párt helyi elnöke -, Pál Gábor most szintén civilként feltűnősködik, mellette pedig a helyieket megbotránkoztató tüntetésen feltűnik Hernádi Krisztina és Magyar Judit TESZ képviselőjelölt, aki nem mellesleg még jelenleg is MSZP képviselő  – írja az infoszentendre.

Hirdetés

A normalitást nélkülöző tüntetésen egyébként folyamatosan  – hangszóróból – ocsmány módon szidták a kormányt és a miniszterelnököt, ezzel pedig a szentendrei HÉV megállóban és később a felvonulás alatt félelmet keltettek a járókelőkben. A demonstrációról nem kommunikált a TESZ, bár vezetőjük és több tagjuk is részt vett a rendezvényen.

A felvétel egyébként magáért beszél.

 

Fülöp Zsolt csapatának igazi arca

Hirdetés

MEGDÖBBENTŐ FELVÉTEL: Ez Fülöp Zsolt csapatának valódi arca…Nézd végig HANGGAL, és add tovább!Emlékezzünk erre október 13-án, amikor majd szavazunk!

Posted by Szentendrei Fidelitas on Thursday, October 3, 2019

Forrás: Jurák Kata, pestisracok.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!