Európa

Előzetes letartóztatásban a katalán kormány

Hirdetés

Előzetes letartóztatásba helyezte  a spanyol központi büntetőbíróság a leváltott katalán kormány nyolc volt tagját.

A bíró döntését azzal indokolta, hogy fennáll a szökés, a bűnismétlés és a bizonyítékok megsemmisítésének veszélye. A bírósági tárgyalásról egyenesen öt különböző börtönbe szállítják a katalán politikusokat. Lamela bíró egy kilencedik kormánytag, Santi Vila esetében 50 ezer euró  óvadékot állapított meg, amelynek ellenében szabadlábon védekezhet. Ügyvédje, Pau Molins  a sajtónak elmondta: addig, amíg ügyfele ezt a pénzt nem fizeti ki – amire ezen a napon már nincs lehetőség – neki is börtönbe kell vonulnia. Ő volt az egyetlen a katalán politikusok közül, aki a délelőtti tárgyaláson hajlandó volt válaszolni az ügyészek és a bíró kérdéseire is.

Jaume Alonso Cuevillas ügyvéd, aki több kormánytagot is képvisel,  Twitter-oldalára ezt írta ki: “szomorú nap a demokrácia számára”.

A sajtónak nyilatkozva pedig hangsúlyozta: szerinte a vádhatóság által felsorolt bűncselekmények nem állnak meg. Kifogásolta, hogy a bíróság a kényszer intézkedésekről egységesen döntött, nem mérlegelte az olyan egyéni körülményeket mint például az állandó gyógyszeres kezelés vagy kiskorú gyermek, továbbá, hogy az idézéseket kevesebb mint 24 órája kapták meg, mégis megjelentek, annak ellenére, hogy a védelemnek nem állt rendelkezésére elég idő a felkészülésre.

Nem jelent meg viszont a bíróságon Carles Puigdemont, leváltott elnök és kormányának négy másik tagja sem, akik jelenleg Brüsszelben tartózkodnak. Közülük hárman kezdeményezték a bírónál, hogy videokonferencián tehessenek vallomást, ám kérésüket Carmen Lamela bíró elutasította. A bíróság jelenleg még tanulmányozza, hogy az ügyészség kérésének helyt adva kezdeményezi-e európai elfogatóparancs kiadását ellenük.

Hirdetés

Forrás: kitekinto.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!