Itthon

Elraboltak és megerőszakoltak egy 17 éves lányt Budapesten

Hirdetés

A Ripost információi szerint egy 17 éves lány augusztus 3-án egy XIX. kerületi dohánybolt előtt várakozott, amikor megszólította egy férfi. Az ismeretlenről semmi rosszat nem feltételezett a fiatal lány, ugyanis kedves volt, bókolt neki, és kávét, illetve energiaitalt is hozott neki a boltból.

Miután a férfi kijött az üzletből, addigra már ketten voltak, vélhetően a haverja lehetett. Az esetet a bolt kamerafelvétele rögzítette, amin jól látszik, hogy egy drága autó érkezik, amibe a lány, és a két férfi beszállt.

A fiatal lányt egy pár percnyire lévő kertvárosi házba vitték, ekkor már sejtette, hogy az idegenek akarnak tőle valamit, de már nem tudott segítséget kérni.

„Bementek az épületbe, de onnan már nem volt menekvés. A lányt megerőszakolta a két férfi, akik nem sokkal korábban még végtelenül kedvesek voltak vele” – nyilatkozta a Ripostnak a lány barátnője, és azzal folytatta, hogy a megerőszakolás után a két férfi tovább csábította a lányt azzal, hogy Németországban milyen jó élete lesz, sok pénzt fog keresni.

Ezután elvitték a környékbeli ruhaboltba, hogy új ruhákat vásároljanak neki. A lány pedig megragadta az alkalmat, és a bolt eladójától kért segítséget, aki hívta a rendőröket. A két férfi pedig elmenekült.

Hirdetés

A lap megkereste a megerőszakolt lányt is, aki még mindig a történtek hatása alatt van, és egyelőre nem tud nyilatkozni.

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!