Európa

Elszabadult a pokol Romániában: figyelmeztető lövések is dördültek

Hirdetés

Több helyen csak figyelmeztetőlövésekkel sikerült megfékezni a kijárási korlátozásokat megszegő randalírozókat Romániában.

Az hétvégén tartott ortodox húsvét alatt legalább négy helyen történtek utcai zavargások Romániában – írja a g4media című román internetes hírportál.

Szombaton Vajdahunyad egyik lakónegyedében történt tömegverekedés, miután a rendőrök megpróbáltak igazoltatni, majd az őrsre kísérni egy erősen ittas kerékpárost, aki a kijárási korlátozások ellenére nyomós indok nélkül tartózkodott közterületen. Mint később kiderült, a szombati incidens csak a kezdet volt, vasárnap szó szerint elszabadult a pokol szerte Romániában.

Bukarest ötödik kerületében például a román különleges erők (SAS) és a rendőrség egységei is használták a lőfegyvereiket, hogy megakadályozzák egy tömegverekedés elfajulását, ami több ittas személy között alakult ki. Ebben az esetben személyi sérülés nem történt, de a hatóságok 37 román állampolgárt állítottak elő, garázdaság és csendháborítás bűntettének alapos gyanúja miatt.

Hirdetés

Ugyanezen a napon a román fővárostól északra található Ploiesti külvárosában is egy utcai konfliktus miatt riasztották a rendőrséget és román különleges erőket. Itt szintén alkohol hatása alatt álló emberek között robbant ki egy tömegverekedés. Az itt előállított személyek számáról nem közölt adatokat a román rendőrség.

Mind közül a legdurvább tömegverekedés a Brassó melletti Négyfaluban történt, ahol a település roma negyedében egy botokkal, ásókkal és fejszékkel felfegyverzett, őrjöngő csoport vad ordítással rontott rá egy közéjük hajtó autóra, amit szétvertek. A Főtér.ro beszámolója szerint a helyszínre kiérkező rendőrök nem tudtak mit kezdeni a helyzettel, és hosszú percekig csak külső személői voltak annak, ahogy az emberek véresre verik egymást. Az eset kapcsán hétfőn összesen 18 személyt állítottak elnő, 8 ember ellen emberölés kísérlete gyanújával indult büntetőeljárás.

Az incidensről egy döbbenetes felvétel is készült, amit az Europol rendőri nevű szervezet tett közzé a hivatalos Facebook-oldalán. „Mondja meg valaki, hogyan lehet alkalmazni a törvény ilyen helyzetben? Fegyvert kellett volna használni? Ha a rendőrök rálőttek volna valakire, mit szóltak volna hozzá azok a moralisták, akik a Facebookon, álnevek mögé bújva kommentelnek?” – olvasható a költői kérdés a videó alatt, aminek a megtekintését csak az erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk.

Forrás: Ripost

Hirdetés

 

 

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!