Európa

Titokzatosan eltűnt a Wagner vezér, senki sem tudja hol van

Hirdetés

Tegnap este óta Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-csoport vezérének hollétéről semmit sem lehet tudni. Az eddigi utólsó nyilvános szereplése során egy autóval látható távozni az oroszországi Rosztov városából, miután egy megállapodás keretében leállította a zsoldoshadserege katonai lázadását az orosz felső vezetés ellen.

Meduza írása szerint a Prigozsint képviselő sajtóiroda azt közölte, hogy egyelőre nem állnak vele kapcsolatban, a hozzá intézett kérdésekre pedig később fog válaszolni, de üdvözletét küldi mindenkinek.

Prigozsin sajtószolgálata rendszeresen közzéteszi a Wagner vezér nyilatkozatait,  legutóbbi hangüzenetét június 24-én este osztották meg,AMIBEN A ZSOLDOSCSOPORT ALAPÍTÓJA AZT MONDTA, HOGY A MOSZKVA FELÉ HALADÓ EGYSÉGEIKET VISSZAFORDÍTJÁK ÉS VISSZATÉRNEK A KORÁBBI TÁBORAIKBA.

Egy nappal korábban Prigozsin azzal vádolta meg az orosz védelmi minisztériumot, hogy az csapást mért a Wagner-csoport egyik táborára. Ezután bejelentette, hogy zsoldosai úton vannak, hogy „elintézzék” ezt a „nézetkülönbséget” a két fél között.

MÁSNAP REGGEL A ZSOLDOSCSOPORT TAGJAI ÁTVETTÉK AZ IRÁNYÍTÁST ROSZTOV VÁROSÁBAN, MAJD EGY FEGYVERES KONVOJT INDÍTOTTAK MOSZKVA FELÉ, AZ ÚTON TÖBB TELEPÜLÉST IS ELFOGLALVA, SZÓRVÁNYOSAN ÖSSZECSAPVA AZ OROSZ REGULÁRIS HADSEREGGEL.

Hirdetés

A lázadás a nap végére befejeződött, mivel Prigozsin alkut kötött Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnökkel.

origo

Hirdetés

 

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!