EurópaItthon

Emlékeztetőül: Az ukrán szélsőjobb megfenyegette Magyarországot

Hirdetés

A “Jobb Szektor” – szélsőjobboldali ernyőszervezet, amely több kisebb szélsőjobboldali szervezet egyesüléséből jött létre, a kijevi Majdan napjaiban. Egyik alapítója és finanszírozója IGOR KOLOMOJSZKIJ, dúsgazdag dnyepropetrovszki oligarcha.

Első vezetője Dmitrij Jaros lett, aki a legutóbbi kárpátaljai történések nyomán immár magát Magyarországot is megfenyegette. Már korábban voltak olyan hírek, hogy a Jobb Szektor – Magyarország elleni esetleges diverziós cselekményekre képez ki embereket.

Dmitrij Jaros, a "Jobb Szektor" korábbi vezére
Dmitrij Jaros, a “Jobb Szektor” korábbi vezére

 

A 2014. február 22-én győztes államcsínyt követően a “Jobb Szektor” kinőtte magát. Vállvetve harcolhatott a Donbasszban a hadsereggel. Ellátta a terrorkülönítmény szerepét is. Idővel még párttá is alakultak. Rohamosztagosai rajtaütéseket szerveztek a megbízhatatlannak ítéltekkel szemben. A fegyveres erőknek és testületeknek a juntát nem eléggé lojálisan, lelkesen, aktívan kiszolgáló tagjai ellen a megfélemlítés, a terror eszközeivel éltek – a legbrutálisabb leszámolásoktól sem riadva vissza. Saját maguk vették videóra az ilyen leszámolásokat. Például egy rendőrt azért akasztottak föl, mert orosz.
Egy orosz nemzetiségű rendőr felakasztása
Egy orosz nemzetiségű rendőr felakasztása
De lakásán támadták meg a donyecki rendőr főkapitányt. Feleségét a franciaágy egyik oldalán letérdeltették, fejét az ágyra nyomták, és úgy kellett végighallgatnia, amint a férjét gyilkolják. Akit térdre nyomtak, száját leragasztották. Hóhéra előbb élvezkedett, vadászbicskájával csupán apróbb vágásokat ejtett a nyakán, élvezve az áldozat rémült nyüszítését. Majd egy határozott mozdulattal elvágta a torkát. Utána az asszonyt megerőszakolták, majd vele is végeztek. A YouTube egy rövid idő után törölte a videót.
A "Jobb Szektor" fegyveresei leszámolnak Donyeck rendőr-főkapitányával
A “Jobb Szektor” fegyveresei leszámolnak Donyeck rendőr-főkapitányával

Minden ilyen rettenetes videót azzal nyitottak és zártak, hogy a bömbölő ukrán himnusz hangjai mellett mutatták Jaros fenyegető üzenetét a fegyveres erők és testületek mindazon tagjainak, akik nem eléggé buzgón szolgálták az új rezsimet.

A "Jobb Szektornak" még tankja is van
A “Jobb Szektornak” még tankja is van

A Jobb Szektor vörös-fekete zászlaját – rajta az ukrán nacionalizmus jelképével, a háromágú szigonnyal – a második világháborús ukrán fasiszta félkatonai szervezettől, az un. “Ukrán Felkelő Hadseregtől” (UPA) örökölte meg. Az UPA leírhatatlan borzalmak közepette hajtotta végre bestiális rémtetteit (még talán a középkori krími tatárok is elbújhatnak mellette). A nevükhöz fűződik a “volhíniai (Wolyn) vérengzés, 1943 – 44-ben, amikor mintegy százezer nyugat-ukrajnai lengyelt mészároltak le. (Kevés híján úszta meg, még kisdedként, Lengyelország későbbi űrhajósa, Miroslaw Hermaszewski is).

Hirdetés

A “Jobb Szektor” zászlaja már Budapesten is feltűnt (csak mi nem tudtunk róla – miután nem láthattuk az igazságot arról, hogy mi folyik a Donbasszban [Kelet-Ukrajnában]). A “baloldaliként” számon tartott, azóta megszűnt “Együtt”, Putyin elleni emlékezetes, “fütyülős tüntetése” idején, amelyen a tüntetésen domináló kék-sárga ukrán zászlók mellett feltűnt a “Jobb Szektor” két zászlaja is. Az egyiket egy, az előbb említett UPA egyenruhájába öltözött hadastyán lobogtatta.

A "Jobb Szektor" fenyegető üzenete Beregszász helységnév táblája előtt. Ők még "csak" a kárpátaljai magyarságot fenyegették. Dmitrij Jaros már hazánkat is.
A “Jobb Szektor” fenyegető üzenete Beregszász helységnév táblája előtt. Ők még “csak” a kárpátaljai magyarságot fenyegették. Dmitrij Jaros már hazánkat is. 
Csikós Sándor

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!