Itthon

Engedett Baka Andrásnak az Országgyűlés, módosították a kifogásolt törvényt

Módosította az Országgyűlés az egészségügyi szakmai kamarákról szóló törvényjavaslatot, amelyet az államfő korábban megfontolásra visszaküldött a parlamentnek. A képviselők emellett elfogadták a gyermekvédelmi törvénycsomagot, valamint a 2026-os költségvetés módosítását összegző indítványt is.

Az államfő kifogásait részben figyelembe véve módosította az egészségügyi kamarákról szóló, ki nem hirdetett törvényt kedden az Országgyűlés, amely elfogadta az idei költségvetés módosításához benyújtott összegző módosító javaslatot, valamint döntött a kormány gyermekvédelmi törvénycsomagjáról.

Részben módosította az Országgyűlés a Baka András köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött, az egészségügyi és az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvényjavaslatot.

Mint korábban megírtuk, a köztársasági elnök a megválasztása óta először élt azzal a lehetőségével, hogy visszadob egy törvénytervezetet. Azért dobta vissza a parlamentnek a már elfogadott jogszabályt, mert szerinte a törvénymódosítás törvényi úton korlátozza a kamarai tisztségviselők megválasztásának szabadságát.

Az államfő közölte: kifejezetten egyetért a törvény elsődleges céljával, az egészségügyben működő kamarák szakmai önkormányzatiságának helyreállításával és megerősítésével. Ugyanakkor ezzel a céllal éppen ellentétesnek találja, hogy a törvény két ciklusra korlátozta a Magyar Orvosi Kamara vezető tisztségviselőinek mandátumát.

A változtatást 138 igen, 50 nem szavazattal fogadták el a képviselők.

 

});
loading...
no_div: false });
error: Content is protected !!