Világ

Erdogan dühödten nekiment Bidennek

Hirdetés

Recep Tayyip Erdogan török elnök kirohanást intézett Joe Biden amerikai elnök ellen a hét elején, amiért az népirtásnak minősítette az örmények elleni 1915-ös genocídiumot – írta meg az Ahval Newsra hivatkozva az Merce.hu.

„Biden hétvégén tett megjegyzései megbocsáthatatlanok és hamis információkon alapulnak”– közölte Erdogan újságírókkal a kabinet hétfői ülése után.

„Az amerikai elnöknek tanulnia kellene és nagyon jól kellene ismernie a történelmet” – mondta Erdogan, aki hozzátette: „Nem tudjuk megbocsátani ezt a próbálkozást, amelynek célja Törökország kikezdése ilyen hiányos ismeretekkel”.

Joe Biden épp egy évvel ezelőtt, 2021 április 24-én ismerte el hivatalosan az örmények elleni népirtást népirtásnak, és idén is megemlékezett az eseményekről, az 1915-ben kezdődő genocídiumot „a 20. század egyik legsúlyosabb tömeges atrocitásának” nevezve.

„Ma arra a másfél millió örményre emlékezünk, akiket deportáltak, lemészároltak vagy a halálba meneteltek egy megsemmisítő kampány során, és gyászoljuk a tragikusan sok emberéletet” – mondta Biden nyilatkozatában.

Hirdetés

Törökországban az 1915-ös eseményeket mind a mai napig nem lehet népirtásnak nevezni, a hivatalos álláspont szerint ugyanis 1915-ben az Oszmán Birodalomban élő örmények fellázadtak a török uralom ellen, a hatóságok pedig csupán e lázadó örményeket gyűjtötték össze és szállították a Szír-sivatagba. Arról meg nem tehetnek, hogy az örmények nagy része nem bírta sokáig étlen-szomjan, vagyis az a másfél millió örmény áldozat csak amolyan járulékos veszteség volt.

A török büntetőjog (Türk Ceza Kanunu) 301-es paragrafusa szerint a törökség megsértésének számít, ha valaki az 1915-ös eseményekkel kapcsolatban a népirtás kifejezést használja a „kitelepítés” vagy a „tragédia” helyett. Eddig nem is kevesen kerültek bíróság elé ezért, például Orhan Pamuk író is, aki nem mellesleg az első török Nobel-díjas, és 2019-ben közel 10 év börtönre ítéltek egy ellenzéki politikust többek közt azért, mert népirtásnak nevezte az örmények lemészárlását.

A népirtás kérdése még a különböző politikai pártok tajait is megosztja. Egyedül a kurdok pártja, a HDP (Népek Demokrata Pártja) ismeri el a genocídium tényét.

Az örmény népirtás tényéről széleskörű szakmai konszenzus van a nemzetközi történész közösségen belül. Államilag kizárólag Törökország és Azerbajdzsán tagadja megtörténtét.

orientalista

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!