Európa

Erdogan hátba szúrta Putyint

Hirdetés

A török elnök kiemelte, hogy hazája nem ismeri el a Krím annektálását, mivel ez az orosz lépés illegitim és törvénytelen volt.

Recep Tayyip Erdogan videóüzenetben jelentkezett be a Krími Platform nevű kijevi kezdeményezés második csúcstalálkozójára. Az elnök hangsúlyozta, hogy Törökország nem ismeri el a Krím annektálását: „Ez elvi álláspont, amelynek nemcsak jogi, hanem erkölcsi alapjai is vannak. A Krím visszaadása Ukrajnának, amelynek elválaszthatatlan részét képezi, alapvetően a nemzetközi jog követelménye.”

ERDOGAN SZERINT UKRAJNA TERÜLETI INTEGRITÁSÁNAK, SZUVERENITÁSÁNAK ÉS POLITIKAI EGYSÉGÉNEK VÉDELME NEMCSAK A REGIONÁLIS, HANEM A GLOBÁLIS BIZTONSÁG ÉS STABILITÁS SZEMPONTJÁBÓL IS KRITIKUS FONTOSSÁGÚ.

A török vezető egy etnikai szempontot is megemlített: „A Krím őslakos népei közé tartozó krími–tatár rokonságunk biztonságának és jólétének biztosítása is Törökország prioritásai közé tartozik. A történelemben nagy szenvedésnek kitett krími tatárok azért küzdenek, hogy békében élhessenek saját hazájukban, és Törökország ebben a folyamatban továbbra is kiáll az ukrán kormány és a krími tatárok mellett.”

Ankara támogatja, hogy Ukrajna területi integritására és szuverenitására alapozva igazságos békével fejezzék be a február 24. óta tartó háborút. Ennek érdekében fontos és konkrét eredményeket jelentett a márciusi, Antalyában tartott török–orosz–ukrán külügyminiszteri találkozó, az Isztambulban lezajlott béketárgyalások, valamint a gabonáról kötött megállapodás – írja az Anadolu állami hírügynökség.

Hirdetés

Charles Michel, az Európai Tanács (ET) elnöke is ugyanezen az állásponton volt:

Oroszország Ukrajnával szembeni agressziója nem február 24-én kezdődött, hanem 2014-ben, a Krím illegális annektálásával, február óta pedig Moszkva a Krímet stratégiai ugródeszkaként használja arra, hogy délről megszállja Ukrajna más részeit, és válogatás nélküli rakétacsapásokkal támadja az országot.

Az ET elnöke rámutatott: a Krím az Ukrajna más részeiből ellopott gabona szállítási csomópontjává vált, és Oroszország katonai jelenléte a térségben az ukrán fekete-tengeri kikötők blokádját erősíti. A következményeket, az ukrán gazdaságot érő károkat és a globális élelmiszerválságot a Kreml cinikus döntése, az éhínség fegyverként való használata okozza, hogy gyengítse az Ukrajnának nyújtott nemzetközi támogatást.

A zaporizzsjai atomerőmű körül kialakult helyzettel kapcsolatban Charles Michel szerint óvatosságra és visszafogottságra van szükség: „Oroszországnak azonnal hozzáférést kell biztosítania az ENSZ szakértőinek, az EU pedig támogatja, hogy az atomerőmű körül alakítsanak ki demilitarizált övezetet.”

Marija Pejcinovic Buric, a strasbourgi székhelyű Európa Tanács főtitkára videóüzenetében a szervezet további támogatásáról biztosította Ukrajnát.

Hirdetés

Ukrajna szuverenitása és területi integritása iránti elkötelezettségünk rendíthetetlen, az ET régóta ellenzi a Krím illegális annektálását – hangsúlyozta az ET főtitkára.

Forrás: index.hu

 

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!