Itthon

Érkezik a kínai elnök, komoly forgalomkorlátozásokra lehet számítani

Hirdetés

A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság fokozott ellenőrzést rendelt el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér illetékességi területén egy külföldi delegáció Magyarországi tartózkodása idejére – írja a Police.hu.

A korlátozások célja a delegáció akadálytalan közlekedésének és biztonságának szavatolása, ennek érdekében szükséges a jelzett területre belépők fokozott ellenőrzése, a belépés és benntartózkodás lehetőségének korlátozása, illetve szükség esetén az ott tartózkodók távozásra kötelezése.

2024. május 8-án 6 órától legkésőbb 2024. május 10-én 22 óráig a rendőrség megtiltja a járművel történő megállást és a gyalogos közlekedést egyes útszakaszokon, beleértve a repülőtérre vezető utat, az utak melletti földterületeket és annak környékét.

2024. május 8-án 15 órától 22 óráig, valamint 2024. május 10-én 13 óra 30 perctől 19 óráig a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2/A termináljának induló szint járdáit lezárják, és megtiltják a látogatók belépését a kilátóteraszra és az Aeropark területére.

A korlátozások idején a rendőrség közlése szerint a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság kiemelt figyelmet fordít az utasok és a látogatók biztonságérzetének fokozására, a jogellenes cselekmények megelőzésére, és gondoskodik az állampolgárok gyors és kulturált utazásának biztosításáról.

Hirdetés

Magyar Nemzet

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!