Európa

Erre senki nem számított: megdöbbentő jelentés a brit hadseregről

Hirdetés

Szakértők szerint a brit hadsereg már nem számít élvonalbeli fegyveres erőnek, és öt napig sem bírná ki lőszerrel egy ukrajnai konfliktushoz hasonló intenzív háborúban – írja a Mandiner.

A brit önjáró tüzérség és páncéltörő képesség pedig gyakorlatilag elpárolgott az Ukrajnának szánt fegyveradományok miatt – és ez csupán pár erősebb szakértői megjegyzés a brit haderővel kapcsolatosan nyugati politikusok, NATO-vezetők részéről.

Az egykor világszintű brit fegyveres erők már régóta pénzügyi problémákkal küzdenek, egyes technikai képességek hiányoznak, illetve a személyi állomány folyamatosan csökken, ám az 1990-es évek óta egyre súlyosabbá váló gondokkal egyelőre úgy tűnik, még a mostani, „háborús időkben” regnáló kormány sem akar foglalkozni.

A brit hadsereget ért átfogó kritikaözön főbb pontjai:

  • a brit haderő néhány nap alatt kifogyna a lőszerből egy ukrajnaihoz hasonló, nagy intenzitású háború esetén,
  • nincs a briteknek olyan légvédelmi rendszere, amely ellenállna azoknak a rakéta- és dróntámadásoknak, melyek most Ukrajnát érik,
  • 10 évbe telne, mire Nagy-Britannia fel tudna építeni egy használható, 25-30 ezer fős összfegyvernemi hadosztályt,
  • a brit gyorsreagálású erők 30%-át tartalékosok alkotják, akik nem tudnának harcba lépni a NATO által elvárt időkereten belül,
  • a haderő páncélozott járműveinek nagy része 30-60 éves, és nincs tervben ezek lecserélése sem.

Sir Patrick Sanders brit vezérkari főnök elismerte azt, hogy a brit haderő szorult helyzetben van: azt írta katonáinak címzett levelében, hogy „nem kétség,” a brit haderő nagyon meggyengült attól, hogy Ukrajnába küldik a fegyvereiket, ám szerinte nagyobb szüksége van most Ukrajnának a fegyverekre, mint Nagy-Britanniának.

Hirdetés

Forrás: Origo

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!