Világ

Észak-Korea fenyegető hadműveletekkel provokál

Hirdetés

Észak-Korea vasárnap ismét több manőverező robotrepülőgépet lőtt ki az ország keleti partjairól – jelentette be a dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottsága (JCS), emlékeztetve arra, hogy a héten ez már a második ilyen művelet.

A robotrepülőgépeket Észak-Korea keleti partjainál, a Japán-tengernél lévő kikötővárosnál, Szinpónál észlelték. A városban Phenjan hajógyárat is működtet, ahol a többi között olyan tengeralattjárókat gyártanak, amelyekről rakétákat is ki lehet lőni.

„Hadseregünk szorosan együttműködik az Egyesült Államok erőivel, és szemmel tart minden, Észak-Korea felől észlelt tevékenységet” – áll a dél-koreai közleményben.

A nap folyamán korábban a KCNA észak-koreai állami hírügynökség bírálta a térségben az utóbbi hetekben rendezett dél-koreai-amerikai közös hadgyakorlatokat, és kegyetlen következményekre figyelmeztetett.

„Tény, hogy az új év beköszönte óta őrületes tempóban folynak az országunk elleni atomháborús hadgyakorlatok, és emiatt teljes mértékben felkészültnek kell lennünk egy pusztító háborúra” – olvasható a KCNA tájékoztatásában.

Hirdetés

Phenjan a múlt héten hiperszonikus, szilárd üzemanyaggal működő, közepes hatótávolságú rakétát lőtt ki a Japán-tenger felé. Manőverező robotrepülőgépek legutóbb tavaly szeptemberben indultak Észak-Koreából.

Az elmúlt hónapokban Dél-Korea, az Egyesült Államok és Japán több hadgyakorlatot hajtott végre a Phenjannal szembeni elrettentő stratégia részeként. Válaszul Észak-Korea megerősíti hadászati képességeit, és Dél-Koreát az ország legfőbb ellenségeként rögzítette az alkotmányában.

Forrás: Origo

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!